Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - KECSKÉS BÉNI: A magyar hírlapirodalom története 1780-1867 írta: Ferenczy József 745

TÖRTÉNETI IRODALOM. 753 kezdve egész 1847-ig sokkal inkább belemélyed vizsgálódásaiba, sokkal szélesebb mederben vezeti tárgyalását, sokkal több jellemzőt mond, mint könyve első felében. Csakhogy a fejlődés stádiumait itt is alig tudja világosan kijelölni, mintha a kérdés a maga egészében csak kevéssé foglalkoztatta volna. A Kritikai Lapokról megemlékezik ugyan, bár nem lehet mondani, hogy felfogásával az olvasót is mindenben kielégíti, de már a Kisfaludy Károly Aurora]éxÓl egészen hallgat, a mely pedig alkalmasint, mind a mellett, hogy zsebkönyv volt, sokkal több hatással volt az akkori s a későbbi lapok szerkesztési módszerének fejlődésére s a közönség érdeklődésének fölgerjesztésére, mint sok egyéb időszaki lap. Magáról az Athenaeumról sem tud igazán jellemző képet adui, mind össze csak annyi fontosságot talál benne, hogy az Athenaeum kezdte meg a színi bírálatokat, mintha e tekintetben már a Társalkodó, a melyben még a vidéki színészetről is egész rendszeres czikkek jelentek meg, nem megelőzte volna. Még behatóbb tárgyalásaiban is találunk a felfogásnak oly nemű hibáira, a melyek kissé figyelmesebb vizsgálódással, a jellemző iránt kissé élesebb érzékkel könnyen elkerülhetők lettek volna, Hogy Dessewffy Aurél határozottan elitélte volna s nevetségessé tette volna a Kossuth által magasztalt megyét : azt maga Ferenczy tagadjaa Dessewffy Aurélrólszólómunkájában (XLVII. 1.), a hol arról szól, hogy Dessewffy is fenn akarta tartani a vármegyei renszert, csakhogy azt saját hatáskörére utalta. Különben a Kossuth és Dessewffy journalistikai működésének összehasonlítása a Ferenczy könyvének legsikerültebb lapjai közé tartozik ; azonban itt is tovább megy a hasonlításban, mint a melyhez elég könnyen megtalálhatná a találó kifejezést. Kár volt ezt a semmikép sem helyes összehasonlítást ide is fölvenni, a melyet már máskor is kifogásolt a kritika, hogy t. i. »Kossuth a demokratikus Parlamentarismus alapjait rakta le, Dessewffy liberális absolutismust tervezett bureaucratiaval, előtte a parlamentaris kormányforma utópiának tűnt fel,« holott néhány lappal később a szerző maga mondja, hogy Eötvös, Csengery, Kemény, Trefort stb. voltak a »parlamentaris felelős kormány első apostolai« Magyarországon. Bizony Dessewffy Aurél életében még mindenki előtt utópiának tűnt fel a parlamenti felelős kormányforma, s kár ezért őt mintegy váddal illetni. Ennél a párhuzamnál azonban sokkal kevésbbé sikerült a Széchenyi és Kossuth között vont párhuzam. Széchenyinek a védegylet ügyében tanúsított magatartását egyáltalában nem tudja a szerző érteni, sőt hírlapi stílusát is meglehetős tévesen jellemzi. Hogy Széchenyi előadása minden darabossága, nyersesége, tömöttsége s ereje mellett is »könnyenfolyó s ömleteg« volt: ezt először