Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - KECSKÉS BÉNI: A magyar hírlapirodalom története 1780-1867 írta: Ferenczy József 745

746 TÖRTÉNETI IRODALOM. Ferenczy Józsefé, a melyet némi módosítások s igazítások után elfogadhatónak ítéltek a bírálók s a szerző törekvését, szorgalmát 100 aranynyal jutalmazták. Igy keletkezett a könyv, a melyről nébáuy észrevételt kívánunk tenni. Alig van nemzet, a melynek hírlapirodalma annyira össze volna nőve a nemzet történetével, újabbkori alakulásával, politikai, társadalmi s irodalmi fejlődésével, mint a magyar. Akkor is, mikor a mai fölületes vizsgáló előtt régi lapjaink inkább csak az osztrák hivatalos lap silány kivonataként tűnnek föl ; akkor is, mikor a politikai küzdelem nagyobb szabásúvá fejlődik s a magyarság legszentebb érdekeinek egyik-másik hírlap lesz legbátrabb harczosa, legéberebb őre, leghősibb vezére : mindig bizonyos nemzeti missiót teljesít, a melynek tudatát eleinte jóformán csak a folyvást hangoztatott nemzeti törekvés elve gyökerezteti meg a közönségben, míg később a közvélemény erősb nyilvánubísának tényleges vezetője levén, nemcsak elvben, de gyakorlatban is megmutatja, mennyire fontos szerep vár journalistikánkra a megújuló Magyarország történetében. Innen van, hogy nemzetünk legkiválóbb politikusai, tudósai, költői s államférfiai majdnem kivétel nélkül munkásaivá szegődnek, mintha Hát Mátyástól fogva a legújabb korig egy Révai, Kazinczy, Kisfaludy Károly, Széchenyi, Bajza, Vörösmarty, Toldy, Dessewffy Aurél, Kossuth, Eötvös, Csengery, Kemény, Arany János, Jókai stb. törekvéseiben szakadatlan egymás utáuban akart volna nemzetünk geniusa mindig azon a téren haladást biztosítani, a hol az ország ügye legveszélyesb állapotban volt s hol a siker legtöbb kilátással kecsegtetett. Az akadályok, melyek eme lankadatlau buzgalomnak a mult század két utolsó s a jelen század három első tizedében útját állták, oly neműek valának, a melyeknek legyőzése a legtöbb tapintatot, a legszélesb körültekintést kívánta. Egyfelől a közönség értelmi fejlettségének meglehetős alacsony volta, mely közönyösségbe sűlyedve, csak nagymérvű izgatással volt fogékonynyá tehető. Másfelől az idegen kormány nyiltvagy titkos ellenzése, a melyet csellel vagy furfanggal nem, csak kitartással és engedékenységgel lehetett szelídíteni, de a mely mind untalan félbe akarta szakíttatni a nemzettel a már egyszer megkezdett munkáját. Csakhogy az új kor eszméi elől sem az idegen kormány, sem a tétlenségbe sűlyedt közönség nem zárhatták el magokat. Éles nyilait a bármily erősen felpánczélozott kebelnek is éreznie kellett s pedig annál fájdalmasabban, minél jobban öntudatra ébredt a nemzet s minél inkább bánkódni kezde elmaradottságán, fejletlenségén. Nem véletlen az, hogy a magyar journalistika s a magyar színészet körülbelül egy időben kezd megalakúlni. Mind a kettőt az ébredező nemzeti öntudat teremti meg, a mely bizonyos fáj-