Századok – 1887

Könyvismertetések és bírálatok - VÁCZY JÁNOS: A szép prózai elbeszélés a régi magyar irodalomban írta Beöthy Zsolt 158

160 TÖRTÉNETI 1RODALOM. dalmi ágak müvelése mind nagyobb tért hódít. A Ponczianust nyomon követik a Pant.satantra és a Hármas Istoria fordításai egyfelől, másfelől pedig mintegy oldala mellett nő fel a magyar mese Pesti Grábor és Heltai kezében, kik, mint ama kor erkölcseinek, szokásainak bírálói, ostorozói művelődés-történeti szempontból is kiválóan érdekesek. Különösen Heltai »keményen ostorozza a fejedelmek visszafordultságait, az embermarókat, a felfuvalkodott hatalmasokat, a kincsvágyókat, az orvokat és kóborlókat, a megátalkodott pörlekedőket, kik nélkül a török basa nem ülne Budán.« Mindezekben azonban még inkább a klastromi, a történeti vagy bibliai stil az uralkodó s a fordítók törekvésében nagyon kevés nyoma vau a melegségnek és változatosságnak, a gyöngéd érzelmességnek, a finom udvariasságnak. De a XVII. század második felében megjelent História az szép Magelonáról czímü »kedves és nyájas« munkában már találunk a szerelmesek édeskedő nyelvéből, gyöngéd és érdekes formájából is valamit úgy, hogy »e tekintetben valósággal gazdagabb, mint előzményei utáu várnunk lehetne, s érdekesebb, mint a felületes szemlélőnek talán látszik.« Mindezeknél azonban sokkal fontosabb s egyszersmind ismertebb is Salamon és Markalf, mely már a XVI. század második felében világot látott s kifejezője lett annak az erkölcsi és anyagi elnyomásnak, anuak a méltatlan bánásmódnak, a mely ellen a szegény nép józan, természetes eszével épen csak a humorban kereshetett orvosságot. A lovag kalandos történetei, a szerelem heves hangjai helyett jól esett a köznépnek egy-egy furfangos, ravasz kalandor mesés sikereiben megnyugodni, a mely sikerek, legalább ideig-óráig diadalt mutattak az embermaró urakon. Stilje nagy hatással volt a szónoki próza kifejlődésére s Pázmány és Alvinczy vitatkozásaiban nem egy helyt feltalálhatók a nyomok, a melyek egyenesen ide vezetuek vissza. Annyi bizonyos, hogy a vallási vitatkozások, az értekező és szónoki próza pedig oly ellenállhatatlan hatást gyakoroltak a XVII. században, hogy e hatást még elbeszélő prózánk stíljének is meg kellett éreznie s ugy hiszszük, hogy a Pázmány és Káldi, a Magyari és Zrínyi prózája önkénytelenül is megragadta fordítóinkat, memoire-íróinkat s amazoknál a bátorság, gúny és elevenség, emezeknél pedig a magas pathosz, a hazafiúi mély megindulás buzdíthattak utánzásra. .Tói tudjuk, hogy ez írók benső vizsgálata nem tartozott szorosan Beöthy feladatához, mi azonban nagyon szerettük volna, ha csak egy rövid fejezetet szentel vala a XVlI. század nagy vallási vitatkozásainak, a melyek a magyar nyelv fejlődesére, a magyar stil alakulására még ott is hatottak, a hol e hatást már csak nagy