Századok – 1886

Könyvismertetések és bírálatok - MANGOLD LAJOS: Alfons Huber: Geschichte Oesterreich. II. k. 73

TÖRTÉNETI IRODALOM. 73 bőségnek tulajdoníthatjuk, hogy néhol szerző kiemel olyan részleteket is, melyek a nagy közönséget kevésbé érdeklik, s melyek anyaggyűjtésben vagy félig feldolgozott munkában vannak helyökön. Ilyen pl. midőn azt mondja: »1635-ből Bercsényi Imrétől öt rendbeli levelet, illetőleg oklevelet találunk« (117. lap). így előadva, meg kell vallanunk, hogy legalább bennünket ez nem érdekel. Ugyanazon évről: »1635. második feléből nincs semmi adatunk« (121. lap). »Az 1636-ik évből bírunk leveleket Bercsényitől (и.о.). »A következő 1637-ik évből Bercsényi Imrére vonatkozólag csupán egy okleveles adat áll rendelkezésünkre« (124. lap). És ez így folytatódik. A 251—252 lapokon azon dátumok soroltatnak fel év, hó, nap és keltezési hely szerint, melyekről a Bercsényi Miklós kezétől levelek maradtak reánk. Épen ily kevéssé érdekli az olvasót az is, hogy Szeölősy Gábor 1635-iki márczius 13-án úrnője, özv. Ghyczyné nevében felvett Bercsényi Imrétől 100 magyar forintot. De hát e monographia oly becses adalékát képezi irodalmunknak, hogy az ilyen és másféle apróságoktól eltekinthetünk. a,—r. Alfons Huber, Geschichte Österreichs. Zweiter Band. 1885. Gotha. Perthes. (10 M.) E munkából, melynek első kötetéről Pauler Gyula nemrég, a Századok 1885. májusi füzetében kedvező bírálatot közölt, máris a második kötet hagyta el a sajtót. E kötet elbeszéli a főbb osztrák tartományok és Magyarország történetét a Dürnkrut melletti csatától (1278) Zsigmond király és császár haláláig (1437). Hazánkról szól nevezetesen a II. fejezet (IV. Kún László és III. Endre), az V. fejezet (III. Endre folytatólag, Yenczel, Otto és Ró'bert Károly trónralépte), a XI. fejezet, (mely az Anjouház két első királyának van szentelve), a XVI. fejezet (Mária, Kis Károly és részben Zsigmond), végül a XXIII. fejezet, mely Zsigmond későbbi uralmát tárgyalja haláláig. Ennyit a műről általánosságban. E második kötet is élő tanúság arra nézve, hogy szerző hazánk kútfőit külföldi írónál szokatlan alapossággal ismeri és önállóan tudja azokat értékesíteni ; hogy igen vonzóan (és a kiadó sürgetésének engedvén), tömör nyelven tudja tárgyát elbeszélni.— Ismeri újabb kútfő-kiadásainkat, nevezetesen három Anjoukori oklevélgyűjteményeket, valamint Mátyás Flórián kiadása szerint idézi már a dubniczi krónikát. A mennyiben hazai íróink forrástanúlmányai szerzőt ki nem bírták elégíteni, maga kisérti meg e problémák megfejtését. Bírjuk azonfelül igéretét, hogy a »nemzeti