Századok – 1886

Tárcza - A Bercsényiek politikai pártállása. Thaly Kálmántól 186

188 тлнс/.л. tolt« atb. Szóval, nagyon bőven kifejtve, innét, 1616-tól datálom én Bercsényi elliidegülését Bethlenhez, melyet aztán későbben a Bethlennél Bercsényi ellen tett denuneiatiok egy részről, s a székesi »véletlenül fölmerült kellemetlen esemény« (73. 1.) más részről növeltek szakítássá. Vagyis az ok korábbi : vallási és politikai elvkülönbségben s a sólymosi méltatlanságban, melyért semmi elégtételt nem nyerhetett, rejlik, s a kitörésre csak az alkalmat adják a vádolások és székesi esemény. Ismételve megemlítem még Bercsényinek Ferdinánd főtanácsadóival való barátságos viszonyát is ; hangsúlyozom, hogy Bercsényi lebeszélni igyekvék Bethlent 1026-iki hadi készülődéseiről, sőt hogy »harczias czélzatainak minden módon ellene működött«, stb. (73. 1.) Ezek, azt hiszem, csak elég mélyen fekvő okok ; s a két államférfiú közötti ellentétes álláspontnak ez világos és tüzetes előtűntetése. Meg nem foghatom ennélfogva: honnan mérité a t. bíráló abbeli suppositumát : mintha én B. Imre pártváltoztatása okáúl a székesi villongást (»veszekedést«, a mint ő írja) tüntetném föl ? Ellenkezőleg, ezt csak incidensnek, »véletlen esemény«-nek írom, mely a rég lappangó szikrát kilobbantotta. A pártcserélés mélyebb indokai kellőképen ki nem magyarázásának vádja tehát, ha valahol, úgy itt éppenséggel nem érhet. I. Miklós viszonya Thökölyhez — úgymond — »mindvégig homályos marad.« De én igyekszem a királyához s hazájához egyaránt hü lenni törekvő Bercsényi I. Miklós lelkében lefolyt nehéz, benső küzdelmeket elötüntetni az által, hogy egy részt katonai mély kötelességérzetét, s más részt a német zsoldosok és a bécsi udvar által sokszor ugyan kemény próbára tett erős •magyarságát, nemzetéhez való forró szeretetét ismételve hangsúlyozom ; ez utóbbiakban gyökerezett a bujdosók ügye iránti, nem palástolható rokonszenve, mely minden kötelességérzet alól is gyakran ki-kitör. Számos igaz magyar volt ama nehéz időkben hasonló helyzetben. Am ezért В. I. Miklós mégsem vala pártváltoztató. így fogva föl B. Miklós helyzetét Thökölyvel szemben, — s én így fogtam föl, — azt hisszük, ha marad is fenn még viszonyában a bujdosók ügyéhez bizonyos »homály« : ez meglehetősen érthető, s bővebb földerítésre nem igen szorúl. Bercsényi II. Miklósnak I. Lipót elleni fölkelésére s az utolsó László hadakozására a fancziák ellen a miket a bíráló megjegyez : azok még csak a következő kötetben fognak tárgyaltatni. Eljárásuk okadatolását majd ott keilend még megkisérlenem. Csak annyit jegyzek meg tehát itt, hogy II. Miklós föllépése az akkori politikai viszonyokban s ezeknek különösen a karlóczi béke megkötésével bekövetkezett irányzatos változásában (Kollonics beolvasztó rendszerének életbeléptetése) bővségesen indokolva van ; subjectiv indokokat nyújtanak még magok Bercsényi saját tapasztalatai is, — melyekről a maga helyén. Továbbá Bercsényi V. László szerintem éppen nem iparkodott »lerombolni azt, a minek fölépítésén atyja fáradozott;« ellenkezőleg: ő atyja és nagyatyja művét következetesen foly-