Századok – 1886

Tárcza - A Bercsényiek politikai pártállása. Thaly Kálmántól 186

TÁRCZA. 187 vannak viszontészrevételeim ; mert, úgy látom, a dolog némi magyarázatot igényel még. Bercsényi I. Lászlónál pártváltoztatásról szó nem lehet. 0, mint II. Lajos király belső embere, bizalmas udvarnoka, a kit kétségtelenül Mária királynéhoz is ugyanezen bensőbb viszony csatolt, hogy a szerencsétlen uralkodónak eleste után is annak özvegye, s illetőleg az özvegy fivére, I. Ferdinánd pártján maradt : az egészen természetes, annyira, hogy e tényt bővebben indokolni fölöslegesnek tartám. Azt B. Lászlóról : »mert nem János király, hanem Ferdinánd országrészeiben lakott« (16. 1.) bizonyságául említém fel annak, hogy Ferdinánd-párti volt, nem pedig •indokáúl. Téved tehát bíráló, midőn a hol lakást, illetőleg birtokainak hol fekvését, tüntettetné föl velem a pártválasztás indító oka gyanánt. Egészen más a dolog fiával, Imrével. IJgyde ennél én lehető tüzetes indokolást adok, a Zápolya-Báthory-párthoz Erdélybe költözésére nézve : »László fiában, I. Imrében már mutatkozik a Bercsényielc nyughatatlan, kalandos vére, mely az egész nemzetségre jellemző. Őneki már nem volt hajlama atyjának II. Lajos király eleste óta folytatott csöndes életpályáját követni ; tetterős lelke tágabb szerepkörre : harezokra, udvari fényre vágyott, s azonkívül politikai hajlamai őt a Zápolya- párthoz, tehát a keleti országrész felé vonták;« s távozását illetőleg hivatkozom az »azon kor ifjú nemes vitézei példájára.« stb. (22. 1.) íme, tehát egy részt belső, lélektani motivumokon, hajlamokon, kalandok után vágyó véralkaton (melyet bíráló is bevall, hogy a Bercsényieknél nemzedékről-nemzedékre megvolt) alapúi indokolásom, s másrészt kortörténeti jelenségen. Iis itt bíráló megint egyetért velem, midőn kiemeli, hogy »az egyes pártváltoztatások feltűnő gyakorisága XVII-ik (és XYI-ik !) századi politikai életünknek nevezetes jellemvonása.« Kérdem tehát, miután Bercsényi Imre politikai pártváltoztatásának okairól semmi positiv adat (okmány) nem maradt fenn : nem kíséi'lém-e meg azt inductiv alapokon eléggé kimagyarázni ? Merőben subjectiv okoskodással többet mernem éppen a szigorú történetíró tiszte tilt vala. A mi már II. Imrének, e jelentékeny államférfiúnak és katonának, Bethlen Gábortól II. Ferdinándhoz lett átpártolását illeti : én sem állítom azt, hogy ennek oka az 1626-iki székesi véres esemény volt volna, hanem csak alkalma. Az okot egészen másban, mélyebb ellentétekben közte és Bethlen közt keresem, s ezekre többször rámutatok. Már az 1616-ik évnél nyilván említem, hogy »Bercsényi politikai elveit és felekezeti érzületét ismerve, nem lehet kétségünk az iránt, hogy ő inkább óhajtotta volna a katholikus és alapjában törökellenes Homonnayt Erdély trónján látni, a református és török-barátnak vélt Bethlennél.« (61. 1.) Mire aztán elbeszélem Lippának Bethlen által Bercsényi várával, Sólymossal egyetemben török kézre lett juttatását s Bercsényinek e »kettős csapás miatti elkeseredését« Bethlen ellen (63. 1.) Elmondom, hogy Bercsényi már ekkor »teljességgel dkedretleníttetett«, idézem Kemény János szavát: »disgustálta-13*