Századok – 1886

Könyvismertetések és bírálatok - VÁROSSY GYULA: Dedek Crescens: A magyarországi főpapnevezések történetének vázlata 1000-1526. 173

1.78 TÖRTÉNETI IRODALOM. sához minden egyes esetben a király engedélyére volt szükség, s liogy az mindvégig privilegiális jelleggel bírt. A történeti emlékekből erre vonatkozólag mindössze is annyi derül ki, bogy a megválasztandónak személyére nézve a király helyeslő hozzájárulása kívántatott, mi az idők és egyes egyházak jogi viszonyainak különfélesége szerint részint előleges kijelölés, részint utólagos jóváhagyás útján történt. Sőt, úgy látszik, voltak idők, midőn királyaink ebbeli joga tényleg teljesen szünetelt. Ugyanis Gentilis bíbornoknak 1308. évi constitutióiban (Péterffy 1.160.) a püspökválasztások formaságai a legkisebb részletekig le vannak írva, anélkül, hogy a királyról egy szóval is említés tétetnék. És midőn Theophil esztergomi prépost az érsek nevében 1323-ban megerősíti Chanadinus egri püspök megválasztatását, szintén mélyen hallgat a király bárminemű résztvételéről. (U. o. 73. 1.) A püspökválasztások második korlátját, mint mondám, a pápai reservátiok képezték. Ezen reservátiokat nem a magyar egyház specialis viszonyai hozták létre, mint szerzőnk hinni látszik, hanem azok egyetemes jellegű, magasabb egyházpolitikai tekintetek által idéztettek elő, melyek előtt királyaink, mint az egyház hű fiai, készséggel meghajoltak. Annál is inkább, mivel számos történeti adat tanúsága szerint a pápák a reservátiok idejében is iparkodtak királyaink jogos óhajainak eleget tenni. S így a reservátiok tulajdonkép nem a királyok főkegyúri jogát, hanem a káptalanok választási szabadságát korlátolták, sőt a XIV. század második felében csaknem teljesen megszűntették. Nem áll ugyan szerzőnek azon állítása, mintha a választásoknak 1352. után nyoma szakadna; mert választottak bizony 1354-ben a boszniai, 1360-ban a székesfehérvári, 1374-ben a pécsi káptalanok (Theiner, Mon. Slav, merid. I. 233. 239. 292.) és választott köztudomás szerint 1417-ben a veszprémi káptalan is (Róka, Vitae Praes. Vesprim. 236.) ; Zsigmond király pedig 1416. april 5-én Párisban kelt levelében (Katona hist. crit. XII. 246.) arra kéri a constanzi zsinat atyáit, hogy távolléte alatt semminemű egyházi választást, mely Magyarországban történnék, meg ne erősítsenek ; de tény, hogy a választások a XIV. század felében mind ritkábbakká lesznek, sőt a felhozott választási esetek is részben csak félreértésen alapúltak, a mennyiben a boszniai és pécsi káptalanoknak a pápai reservatioról, a veszpréminek pedig a már megtörtént királyi kinevezésről tudomása nem volt. Ennek oka azonban nem a királyok visszahatásában, mint szerzőnk mondja, hanem egyszerűen a reservátiokban keresendő ; azért, midőn a veszprémi káptalan említett választási okmányában azt mondja : »licet pastoris et praelati ejusdem electio de jure dudum de nostris manibus dilapsa existât,« minden valószínűség szerint nem a királyi nominatiora, hanem a