Századok – 1885

I. Értekezések - DÉCSÉNYI GYULA: Thököly Imre és Wesselényi Pál mint vetélytársak - II. közl.

618 TÖRTÉNETI IRODALOM. 618 s a körülményekkel számolni tudás ekkora hiánya Wesselényinél, ki, mint a bújdosóknak négy éven át vezérük, legjobban kellett, hogy tudja, mily kevéssé nélkülözhetik a fejletlenség mostani stadiumában az erdélyi pártfogás gyámkodó kezét. Maga Thököly is jól tudhatta, hogy inkább elkeseredés, mint megfontolás adta Wesselényi szájába az elszakadni akarás eme szavait. S ha tudósította is azokról az erdélyi udvart, számításból tette azt, saját ezéljait akarva ezzel előmozdítni. De hogy maguk az erdélyiek sem vették komolyan, onnan következtethető, hogy a tudósítás semmi határozott fellépést nem vont maga után, a mi pedig egy ily veszedelmes nézeteket hirdető ellenféllel szemben, ha az csakugyan számbavehető, nem maradhatott volna el. Különben is az egész ügy kezdte idejét múlni. A bújdosó magyarság zöme, maguknak a mezei hadaknak nagy többsége Thököly körül csoportosúlt ; az az ellenzék, mely pár hó előtt az ifjú főnemes helyett Wesselényit óhajtotta vezéreül, a sok viszontagság s még inkább Thököly eszélyes bánásmódja következtében úgyszólván egészen elolvadt ; a kik még megmaradtak a praetendens hűségén, oly elenyésző kisebbségben voltak Thökölyvel szemben, hogy nem volt érdemes velük tovább foglalkozni. Aztán meg fontosabb események állottak küszöbön. A bécsi kormány Komárom alatt jelentékeny erőt vont össze birodalmi hadakból ; a végházakat megerősíté, s minden intézkedésével azt árúlta el, hogy még ez ősz folyamán megakarja újítni a hadakozást. E harczi hírekre a bújdosók is mozogni kezdtek: csapatgycíjtés, a török pártfogás biztosítása, újabb segély kieszközlése a francziától foglalta el az intéző körök figyelmét. A hadi készülődés lesodorta a Wesselényi — kérdést a napirendről. Erdélyi úgy, mint magyar részről megszűntek vele foglalkozni. Nem zaklatták többet a hazatérés miatt ; hagyták békében ott, a hol van. Mindössze annyit tett a fejedelem, hogy a váradi pasával tudatá, miszerint a bújdosó magyarság élén az ő rendeletéből Thököly Imre gróf áll, s nem Wesselényi, »ki a hatalmas császárnak árúlója«, a pasa tehát ismerje teendőjének, Thökölyvel, mint a magyar hadak vezérével egyetérteni, ha megakarja mutatni jóakaratát a bújdosók iránt. Még egyszer tett Apatfy ellenvetést Wesselényi kintléte ellen az ősz folyamán. Szerette volna, ha a bújdosók rábeszélik a hazatérésre, s ha nem enged, maguk beküldik. Thököly meg sem kisérlé a fáradságot ; szükségtelennek tartá azt. Visszaíratta a rendekkel, hogy Wesselényit »eddig sem tartották, most sem tartják, de hogy beküldhessék, abban most módjuk nincsen.« Ez volt az utolsó jegyzékváltás Wesselényi ügyében. Aztán az egész ügy, mely előbb oly nagy port vert föl, elcsendesült.