Századok – 1885
I. Értekezések - MAJLÁTH BÉLA: A „Kalandos” társúlatok
57 В A KALANDOS TÁR8ÚLAT0K. szerűségben sem eredményben nem tudott odáig vergődni, hogy annak a politika activ terén döntő szereplés, az állam élet változásaira befolyás tulajdonítható volna ; nem pedig egyrészt azért, mert a reformatio szellemi hatálya sokkal inkább elfoglalá az egyént, a török hódítások hazánkban elevenebben érinték az összességet, mintsem, hogy az ephemer élet jelenségeivel biró kalandosok nyomot hagyhattak, vagy döntőleg hathattak vala az országos ügyek elintézésében, melyek a kecskeméti kalandosoknak egynémelyek által felrovatnak. Az egyház terén széltében-hosszában terjedő hitújítás, a bilincseiből felszabadúlt szellem, a felvilágosodás, a hosszú küzdelmek esélyei, a politikai pártok királyválasztási tusái, a török hódoltság alatt elcsigázott nemzet szegénysége, a vallási rajongók kicsapongásai а XVI. század vége felé a kalandos társulatokat is megritkiták, s a XVII. században már csak gyér jeleivel találkozunk mindannak, a mi az előbbeni századokban, virágzásnak indítá a világi papság hatalmát a nép felett, a mi, a mindinkább lábra kapott ipar és kézműves czéheknek első alakulások idejében le egészen a jelen századba mintaképül szolgált szabályaik alkotásánál ; míg végre is letűntek a kalandos társúlatok a működés küzdteréről, a hol négy század év előtt és alatt, hatni, alkotni és gyarapítni hívatva valának. Majláth Béla. Horuyik János. Kecskemét város története 1861. I. köt.