Századok – 1885

I. Értekezések - DÉCSÉNYI GYULA: Thököly Imre és Wesselényi Pál mint vetélytársak - I. közl.

TÖKTFINETI IRODALOM. 525 volna Teleki terveinek keretébe. Ez a megcsontosodott, fanatikus kurucz, bogy Deák Farkassal szóljunk : republicanus természetű szabadsághős 'az ő puritán elveivel s rajongásával csak útjában állott volna Teleki személyes érdekeinek. Az ifjabb nemzedékben kereste ő a jelöltet, mely még elég hajlékonysággal bír, engedni a külső benyomásokra, s fogékony az időmúlásra. Nem is kellett sokáig keresnie. Messze kimagaslott a sorból egy alak, mindjárt meg kellett hogy akadjon a szeme rajta. Thököly Imre gróf, egy a serdűlő ifjúkor határait még alig hogy átlépő ifjú, a kiről ellehetett mondani, hogy szerencsés csillagzat alatt született : nagy vagyon, fényes név örököse, s e mellett egy fényes tehetség, a legragyogóbb szellemi tulajdonok kétségbevonhatatlan jeleivel, szükségkép magára kellett hogy vonja Teleki li gyeimét, ki sasszemével előre látva a nagy szerepet, mely a serdülő ifjúra várakozik, nem mulasztá el őt a maga körébe vonni, s előkaladásán abban az irányban, melyet már a végzet is kijelölni látszott számára, meleg érdeklődéssel munkálva, személyes hívévé, lekötelezettjévé tenni a leendő nagyságot. A mi sikerülni is látszott neki. Az ifjú főnemes abban a kitűntető jóindulatban, melylyel a fejedelmi udvarban s máshol is fogadtatott, Teleki kezét ismerve fel, hálás ragaszkodással csüggöt pártfogóján, kihez, mint boldogult atyja jóbarátjához, külömben is kegyeletes emlékek csatolták ; s ugy látszott, nemsokára tartósabb kötelékek fogják erősíteni a bizalmas viszonyt, mely a pártfogó és pártfogolt közt évek óta fentállott. Ily körülmények között nagyon természetesnek találjuk, hogy a visszavonúló Teleki védeuczét állítá a maga helyére, kiről jó lélekkel felteheté, hogy minden tekintetben feltétlen híve lesz az ő kedves urabátyjának, ide s tova, ha isten is úgy akarja, ipja urának. / így történt, hogy midőn Teleki augusztus közepén betegség ürügye alatt elhagyta a magyarországi harcztért, még a hó végén Thököly Imre foglalta el helyét a magyar hadak élén, mint »generalis-képe.« Wesselényi nem kis keserűséggel látta, mint szorítják háttérbe őt, az érdemes, tapasztalt vezért, egy fiatal csapatfőnök miatt, csak azért, mert az gazdagabb, előbbkelő mint ő, s szerencsés bírhatni az erdélyi udvar kegyét. Sem önérzete, sem múltja nem engedte, hogy nyugodtan tűrje a mellőztetést. De most még mit sem tehetett. A fényes eredmény, mely vetélytársa fegyvereit mindjárt első felléptekor az alsó-magyarországi bányavárosokban s a'felvidéki megyékben koszorúzta, elnémítá, s kényszeríté, hogy csendben maradjon. Duzzogva vonta meg magát hadadi várában, tüntetőleg távol maradva minden hadművelettől. Várta, míg a