Századok – 1884

Értekezések - Dr. SZALAY JÓZSEF: Az 1863-iki hadviselés és irodalma - I. közl. 561

574 AZ 1683-IKT IRADVLSF.LÍ'.S indítására támadott. Még sajátságosabb, hogy a maga által űzött katonai tanulmányok daczára a török hadseregről is annyira hitelt ád holmi mesés följegyzéseknek, s komolyan állítja, hogy a döntő csata alkalmával a töröknek több lovasuk volt, mint a keresztyéneknek mindenféle katonájuk összevéve. Azon is csodálkozhatunk, hogy ő a ki Kantemirnek, az általa úgynevezett »moldvai fillents herczegnek«, általában kevés hitelt ád, mégis utána mondja azon minden észszerű gondolkozással ellenkező állítást, mintha Kara Musztafa nem Törökországnak akarta volna Bécset meghódítani, hanem magának ott egy új kalifaságot alapítani. De nemcsak a távolabbi, hanem a közelebbi keret is tökéletlen. Egy szóval sem említi a lengyel királynak s a lorraine-i herczegnek hollabrunni találkozását, a miért is azt képzeli, hogy első megállapodásaikhoz a städteldorfi hadi tanácsnál jutottak. Komolyan állítja, hogy Nádasdy és Draskovich vezérlete alatt magyai' csapatok is részt vettek Bécs ostromában (Vil. X), pedig a török táborában volt Kuniz naplójából is tudhatni, hogy ezek csak tisztelegni jöttek és pedig már augusztus második felében. Április 24-ikéhez (13.1.) ezt írja : a lorraine-i herczeg Bisambergnél megveri az egyesűit magyarokat, törököket és tatárokat. Azt hinné a laikus, hogy valamely nagy dologról van szó, pedig csekély ütközet volt, s magyarok épen nem vettek részt, törökök is alig. Azt a Leslie-t, a ki akkor szerepelt, azonosítja AVallenstein gyilkosával (18.). Az sem utolsó, midőn a törökkel Alsó Ausztriában 5000 helységet pusztíttat el, mikor ott összevéve sincs annyi. Elfogúltsága, igen nagy a törökök ellen. De ez kevéssé föltűnő, midőn egy törökellenes hadviseléssel foglalkozik, bár itt-ott komoly műbe nem illő kifejezésekre bírja. Annál feltűnőbb ellenben az a gyűlölet és lenézés, a melyet a lengyelek iránt minden alkalommal tanúsít. János királyt a 23-ik lapon charlatan-nak nevezi, »mivel, úgymond, két csúf tulajdona volt a legnagyobb mértékben: hiúság s az igazság szeretetének ellentéte.« Hogy hiúság ilyes kifejezésére nem jogosít, azt alig szükséges bizonyítani, az igazmondás tekintetében pedig legföljebb azt lehetne mondani, hogy mindent túlzó kifejezéssel szokott leírni. (Megjegyzendő mások érdemeit is.) Ha a valóval ellenkezőt állít, bátran mondhatjuk, hogy az nem hazugság, hanem rosz tudomás. Az