Századok – 1884

Értekezések - BARNA FERDINÁND: A magyarok útjáról a Uralról Lebediába - I. közl. 353

TÖRTÉNETI IRODALOM. 355 Konstantinnál Atelkuzunak nevezett vidékeken, vagyis a mostani Beszarábiában és Moldaviában volt, a honnan már a magyarok a Tisza völgyébe is átléphettek. A Danilevszky N. J. észrevételei és a Groth J. Sz. véleményei éllenében való ellenvetései tehát főleg azon kérdést illetik, mely uton költözködve jelentek meg a magyarok Lebediában. Nyilván való, hogy e kérdés közel viszonyban áll O-Oroszország avagy szabatosabban szólva keleti Európa földrajzával is az orosz birodalom alapíttatása korszakában. Belemenvén az adott kérdés vizsgálatába Gróth úr, szükségesnek látta foglalkozni a magyarok beutazta vidék jellegével és természeti sajátságaival is. Danilevszky a maga érveléseit egyszersmind phiziko-földrajzi szempontból is tette és kétségkívül ezek mint ilyenek a lehető legnagyobb fontossággal bírnak, mit maga Gróth úr is elismert az alább szinte közlendő feleletképeni észrevételeiben. Dehogy a,Danilevszky észrevételei teljesen világosak legyenek az olvasó előtt, múlhatatlanul szükséges előrebocsátanunk néhány lapot a Gróth úr könyvéből, a hol ez utóbbi kifejti a maga nézeteit mind Lebedia földirati fekvésére nézve, melynek neve kétségtelen szláv eredetű s a történelmi kútfőkben csakis a magyarok költözködése alkalmából van fölemlítve, mind magát a magyaroknak az Urairól e vidékre tett utazását illetőleg Moravia és a Magyarok 206—217. I. Az egész északi s részben a középső része is az európai Oroszországnak az Oka és a Volga többi mellékfolyói felső folyásáig egy szóval a televény földterületig élesen különbözött Oroszország déli felétől a maga természeti jellegével. Azon időben, midőn éjszakon sűrű rengeteg erdők uralkodtak, melyek magoknak az éjszak lakosainak és az ő életmódjuknak is saját, úgyszólván erdei jelleget kölcsönöztek, délen puszták és messzeterjedő mezőségek voltak túlnyomók a magok kedvező viszonyaikkal egyrészről a földművelésre, másrészről pedig a korlátozhatatlan mozgalmas barangoló életre. Mentül messzebb ment az ember délre, annál ritkábbak lettek az erdők, mig utoljára egészen eltűntek s az egész vidék pusztasággá változott, melyet delünk számos folyói metszenek vala át, mielőtt a Fekete tengerbe ömlenének.1) *) Azon kérdés, vájjon régente a déli puszták erdővel voltak-e borítva, melyek csak későbben tűntek el, vagy nem, szerintünk az utolsó értelemben eldöntöttnek tekinthető. Ismeretes, hogy az erdők e vidéken lehető díszlését éghajlati okok gátolják (a hosszan tartó szárazságok és a nedvesség hiánya) mert magában a talaj minősége az erdők díszlését 23*