Századok – 1883

A M. T. Társulat kirándúlásáról kiadott füzet tartalma - B. Kemény Gábor: elnöki megnyitó beszéde

MEGNYITÓ BESZÉDE. 9 egy minden ízében ép, egészséges, kellő egyensúlyban levő szellemnek helyes történeti művei. Maga az adat-gyűjtés, sőt azoknak kritikai megvizsgálása, rendbeszedése is, még nem történetírás. Nem akarom és nem akarhatom a történelmi adatgyűjtés értékét, az adatgyűjtők, kutatók érdemeit kisebbítni. Hiszen az adatok egész tömege nélkül nem lehet történetet írni ; az adatgyűjtés fáradságos, igen sok ismeretet és figyelmet igénylő munkája nélkül minden pecsét hitelességéről, minden okmány valóságáról, a variánsok közül melyiknek nagyobb valószínűségéről stb. mind magának kellene meggyőződni a történetírónak; magának kellene a fölíratokat, hieroglyphokat kibetűzni, a nyelvészeti anyagot kutatni, a nyelvészeti összehasonlításokat megtenni, a földleírási kérdéseket tisztába hozni, néha csillagászati számításokat is tenni stb. így azonban vajmi kevés időt szentelhetne magának a valódi történetírásnak. — És mivel, az emberi élet és munkaerő korlátoltságánál fogva, a munka tárgya és ideje csak kis körre lehetne szabva, alig lehetne azon nagy, állandó törvényeket, melyek a népek és országok életét, fejlődését vezérlik, megtalálni és kellőleg kiemelni. Ha azonban fölvesszük, hogy a már tisztázott adatok rendelkezésre állnak, még akkor is igen külömbözőleg lehet azokat földolgozni. Ismeretes a megjegyzés, hogy az egyik történetin') műve inkább egy térképhez, a másiké inkább a tájképfestéshez hasonlít, — Egy jó térképről tudomást szerezhetünk magunknak valamely ország alakjáról, nagyságáról, hegyei lánczolatárói, folyamainak számáról, irányáról, városainak fekvéséről; de az nem ad fölvilágosítást a tájak kies vagy kietlen voltáról, a talaj minőségéről, a növényzet és állatország sajátságairól stb. Épen így : van történetíró ki nagyobb súlyt fektet a politikai élet eseményeire, a badi tények följegyzésére, a közigazgatás mozzanataira ; míg mások a társadalmi és családi élet sajátságainak föltűntetésére, a közfelfogás alakulásának előadására és jellemrajzok nyújtására helyezik a fősúlyt. Emberi képességünk korlátoltsága folytán mindkét irányzat elfogadható, mindkét irányzat lehet helyes. Persze, hogy eszményi tökélyű az a történeti mű lenne, mely, hogy visszatérjek mégegyszer a földleírási hason-