Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BERKESZI ISTVÁN: A gr. Haller fiuk iskoláztatása a XVIII-ik század első felében. - II.

iskoláztatása. 437 bgnek 2 selyem és 12 papiros példányt, a prímásnak pedig egy selyem és 3 papirost. István grófnak e vizsgálattal középiskolai tanulása be volt fejezve; ő 19-—20 éves lehetett ekkor, de nagyatyja őt még további kiképeztetésben akará részesíteni, azért felsőbb tanulmá­nyai végett, jogot hallgatni, 1733 őszén Bécsbe küldte. Yalamint előbb, úgy most is voltak a Haller fiuk mellett inasi vagy szolgai minőségben alkalmazva egyes szegényebb tanú­lók, kik a gróf úrfiak mellett naponkint a szükséges munkát végez­ték s ezért teljes ellátást nyertek, hogy tanúlmányaikat ők is foly­tathassák. Az ily inasok között nem egy egészen végig járta az iskolákat ura mellett. Mostan is, bécsi útja alkalmából egy szegény ifjú embert, Jékei nevűt vitt magával István gróf, ki vele lett volt a jogot hallgatandó, de ez már a jövő tavaszszal katonának állott be. István gróf egyideig szorgalommal hallgatta az egyetemi előadásokat s több ízben jelét is adta szorgalmas készületeinek, de a tél végén erős betegségbe esett, úgy hogy haja is egészen elment1). A tanúlást tehát alkalmasint e miatt félbeszakítá s mivel nagyatyja épen ekkor állítá fel a nevéről nevezett lovas ezredet, mint önkénytes ő is belépett a Károlyi ezredbe, hol had­nagygyá lett s 1734 tavaszán már a csehországi táborokban talál­kozunk vele; 1735-ben ezredénél kapitány lett, de innen is csakha­mar kilép s visszatér Bécsbe — többé nem az egyetemre, hanem az udvartól megyei főispánságot kieszközölni. István gróf ezzel a közélet terére lép.2) *) 1734. febr. 10-én írja Bécsből nagyatyjának: »Kívántam Exc.-nak értésére adnom, hogy már annyira elpusztult az fejemről az hajam, hogy az parókát az filém mellé helyeztetnem kelletett, mely miatt gondoltam volt jövendő megszóllást, de mivel ezek az bécsi embe­rek többire mind hasonló — követem alásan Exc.-at, kecskebőrt visel­nek, csak elhallgatták, netalán tán Cato verseként reájok essek, melyet így írt: »Turpe est enim doctori, cum culpa redarguit ipsum« .... (Gróf Károlyi Ívtár.) 2) A váczi iskolázás alatt a piaristáknál lévén szálláson, azért félesztendöre fizetett érte 50 frt. 1734-ben: István úrfinak egy selyem kardkötő 4 frt. — István úrfi kardjának eziistözéseért 12.80. — Had­nagy gróf István úrfi ebédjére 1 frt. 1 в'/д. — 1735-ben: 18 Júni. István hadnagyurunknak gombkötő munkára 25 frt. 50. — Ugyanő nagyságának aranyrojtért (15 lat.) 30 frt. — О liga. számára egy zaboláért — 60 kr. — Kardszíjak igazitásaért 1.40. — Karabinjok­nak igazításaért 562/3 kr. — 26 Aug. Haller István kapitány bantal­léra, lódingja és kardjára eziist munka 121 frt. 60 kr. — Haller István

Next

/
Oldalképek
Tartalom