Századok – 1883
I. Értekezések s önálló czikkek - BERKESZI ISTVÁN: A gr. Haller fiuk iskoláztatása a XVIII-ik század első felében. - II.
A GRÓF HALLER FIUK ISKOLÁZTATASA A XVIII-IK SZÁZAD ELSŐ FELÉKEN. MÁSODIK ÉS BEFEJEZŐ KÖZLEMÉNY. A következő 17 2 9 /3 0 -ki tanévre ismét mind a négyen Károlyban maradtak. István ekkor már a rlietoricai osztály hallgatója lett, Gábor és László alatta jártak, Sándor pedig ekkor — három évi tanúlás után — mint mestere írja: »olvasásra kapott.« Az iskolákban az osztályok ez időben még nem voltak anynyira elkülönítve, sem pedig az egyes osztályok végig hallgatása nem volt az egy évi időhöz szabva, járt mindenki az egyes osztályokba addig, mig az ottan előadatni szokott tantárgyakat teljesen el nem sajátította, s ennek az ú. n. defensio vagy disputatio által nyilvánosan jelét nem adta. Gyakran a szülők magok kívánták, hogy az ifjú tovább is az illető osztályban maradjon néha kéthárom éven át ; viszont ha tehetségei folytán valaki nyilvánosan meggyőzte tanárait arról, hogy az illető osztály tantárgyait jól elsajátította, évközben is könnyen átléphetett a felsőbb osztályba. Gróf Károlyi Sándor sem tartotta magát az osztályrendszerhez,' hanem minden tantárgyra addig taníttatta unokáit, míg azzal teljesen készen nem voltak. Erdős egy ízben maga írja 1731-ben a grófnak Haller István felől, hogy legalkalmasabb volna őt logicára Nagy-Szombatba vagy Budára adni, mert ha a rhetoricában (VI.) jövőre is megmaradna, — azt már tudván — csak henyéléssel töltené idejét.« Maga a tananyag — mit egy év alatt végezniök kelle, nem volt ugyan sok, sőt nem is volt kellően megliatározva, de az idő legnagyobb részét a diktálás vette igénybe, mivel a tanár az egyes tantárgyakat tankönyv nemlétében, tanítványainak tollba mondotta. Erdős István a felsőbb osztályokban tanított s ez évben már a bölcsészetet is elvégeztette, persze röviden — tanítványaival. Az iskolai év végével ismét mindannyian Erdélybe útaztak.1) I) Az 1728 — 29 — 30. évek alatt az említett számadási könyvben a Haller gróf fiúk szükségleteire kiadatott a többek között: »1728-