Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - BERKESZI ISTVÁN: A gr. Haller fiuk iskoláztatása a XVIII-ik század első felében. - II.

A GRÓF HALLES FIUK ISKOLÁZTATÁSA. 43] Ez ideig — 1730 sept, — egy helyütt jártak a fiúk folyvást iskolába részint Pozsonyban, részint Nagy-Károlyban ; az 1730д tanévben már megoszlanak. Erdőst a rend kormány Nagy-Ká­rolyból Nyitrára belyezé át, hol a gymnásium szintén convictus­sal volt egybekötve ; ő rábírta a grófot, hogy Iegidősb unokáját H. Istvánt, kinek szintén kedve volt hozzá, engedje vele menni Nyitrára. Gróf Károlyi Sándor ebbe beleegyezvén, István gróf az 173°/i-iki tanévre a nyitrai gymnásiumba ment, de ismét csak rketoricai (VI.) osztályba ; ellátás végett e convictusba adatott, felügyeletével pedig ismét Erdős bízatott meg. A nyitrai gymnasium a kegyesrendiek legjobb és legláto­gatottabb iskoláinak egyike volt, hol a tanuló ifjúság száma néha az ezret is felülhaladta. A tanárok, illetőleg a nyitrai kegyesren­diek száma 18—20 is volt. Erdős itten is a magasabb osztályok­ban tanított, otthon pedig még külön is elővette István grófot s kivált a német nyelv miatt sokat foglalkozott vele, mivel daczára a több évi tanulásnak, az ifjú Haller nehezen bírt e nyelvvel meg­birkózni s még mindig gyenge oldalát képezte, pedig nagyatyjá­nak határozott akarata volt, hogy azt elsajátítsa s e végett mos­tan is gyakran írogat Erdősnek. Jellemző a mit a kegyesrendi tanár a gróf ilyen leveleire válaszol : »parancsolatja szerint — írja — alkalmaztatni fogom akárminemű módra való felnevelését s fogadom is Excellentiádnak, hogy se a német szó gyakorlásá­ban, se másban fogyatkozás nem lészen. István úrfira úgy kíván­tam mind lovaglásban, mind másféle dolgaiban vigyázni és vigyáz­tatni, hogy egészségében kár ne essék, sem erkölcsében; hasztalan társaságtól is megoltalmaztam.« ") Egy évet töltött István gróf a nyitrai gymnasiumban. Ev közben tanáraival nem egyszer kirándúlt nagyatyja házához ban a három úrfi kardjának ezüstös hüvelyeért 101 frt 80 kr. — kész­pénzül 7 frt. — 1729-ben: István úrfinak egy pár rézkengyelért és két vas .... ért 13.25. — Egy selyem övnek gomboztatásáért 8.50. — 17 30-ban: Mélt. Sándor úrfi kardjáért 18 for. — Mélts. István úrfinak lx/4 selyem posztóért és egy gerényes süvegért 13 frt. — László és Gábor úrfiaknak téli süvegre 11 for. — Az úrfiak dolmányihoz, nad­rágihoz való selyemért, zsinórért, kapcsokért 3.55. — A mélt. úrfiak­nak 42.30. — 1730 sept. 2-án az úrfiaknak comoediára 16 frt. — (Károlyi levéltár Budapesten 7 fiók, 82 sz. a.) — 1730-ban az iskolai év végeztével aug. 21. és 22-kén N.-Ivárolyban is nyilvános vetekedés tartatott a philosopliiából, melyben H. István gr. is részt vett ; oppug­natorok voltak a franciseanusok, minoriták, jezsuiták s a debreczeni piaristák. Az ünnepélyen gróf Károlyi Perencz is részt vett. J) 1731. aug. 30. (Gróf Károlyi Ívtár.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom