Századok – 1883

I. Értekezések s önálló czikkek - MAYLÁTH BÉLA: A felső-vármegyék rendeinek gyűlése Kassán 1683-ban. - II.

• I • GYŰLÉSE KASSÁN. 249 Kérést intéznek hozzá tovább, hogy az elszállásolandó hadak jegyzékét küldje meg, tudni óhajtván, minő hadakat liova rendelt. A tanácskozások további folyamán újabb zaj és lármás vita támadt Nógrád, Pest, Pilis és Solt vármegyék követeinek felszó­lalása miatt, kik a hadak elszállásolását méltánytalannak talál­ták, s azon nyilatkozaton, hogy e felől már a fejedelmet is meg­keresték, a rendek felindúltak; szemükre vetvén, hogy hiszen közös akarattal választott küldöttsége a rendeknek osztá el a hadakat, azt a fejedelemnek el is küldték. A sok szóváltás után lecsendesült zajra a portai követkül­dés kérdése kerülvén napirendre, néhányan Tassy nevét emleget­ték, de minthogy még Szirmay István nem nyilatkozott ez ügyben, a határozat elnapoltatott. Az elszállásolás ügye a fejedelem üze­nete által ismét felvétetvén, újabban is küldöttség menesztetik Tökölyihez oly kéréssel, hogy nyugodjék meg a már egyszer ho­zott szétosztásban. A rendek között azonban többen meg nem nyugodhattak a szétosztásban, s az ismét szőnyegre került, s a hadakat a fejedelem újabbi üzenetére másként kellett feloszta­niok. De még ez sem elégíté ki a rendeket, mert Abaúj, Zem­plén és Sáros vármegye nem nyughattak meg a hadak distribu­tióján s daczára annak, hogy egyszer már megegyeztek, a fejede­lem végszavával akként dönté el a dolgot, hogy az említett három vármegye a kivetett hadat oszsza föl egymás között, A gyűlés tanácskozásának iránya a zajongás, lármás vitat­kozás felé levén terelve, az, a másnap január 19-én tartott nyol­czadik ülésen is nyugtalan hangúlatban tartá a rendek kedélyét, sőt az újra meg újra fölmerülő distributiója a hadaknak majd­nem a tettlegességig vitte az összegyűlteket; midőn is némelyek a hadak elszállásolásában sérelmet találván, hajlandók valának a gyűlés eminens jogát, a limitált hadak szétosztását feladni, s azt Tökölyire ruházni. A kedélyhullámzás veszélyes jelei már az első tárgynál mutatkoztak, minthogy a vallás ügyében támadt kiáltozások és lárma miatt, kénytelenek valának a rendek a vallás ügyét abbanhagyni. Áttérvén a portai követküldésre, Szirmay Istvánt véglegesen megválasztották. Megérkezvén ezután Tökölyi követei, előadták a fejedelem üzenetét a hadak elszállásolása tárgyában, vonatkozással Pest, Pilis és Solt, Heves, Zólyom és Szabolcs vármegyére, minthogy ez iránt a fejedelmet az illető vár­megyék követei megkeresték. Ámde a rendek közötti egyenetlenség nemcsak a vallás és a hadak ügyében terjengett, tápanyagot lelt az kisebbszerű intéz­kedéseknél is, olyannyira, hogy némely vármegye követét szóhoz sem engedék jutni, mit a hallgatni kénytelen követek a fejede­lemnek elpanaszoltak, s a fejedelem ráüzent a rendekre, hogy SZAZADOK. 1883. III. FÜZET. 17

Next

/
Oldalképek
Tartalom