Századok – 1882
Értekezések - DEÁK FARKAS: E. Renan: Marc Aurele et la fin du monde antique. 593
594 történiíti irodalom. 594 után megjelenve mindannyiszor az író véghetetlen nagy tudományáról, világos nagy eszéről és vallásosan nem érzéséről tettek tanúbizonyságot, ellenségei lassanként elhallgattak (ámbár legújabban ép az ellenkező táborból a positivisták által támadtatott meg) s habár mint tiszta rationalista sem a r. katholikus sem a protestáns orthodoxoknak kedvenczökké nem lett és nem is lehet : nem igen mívelt ember, ki bizonyos bámulattal s élvezettel ne olvasná a nagy tudós remekműveit. De a világért sem szándékom e helyen a hét kötetről beszélni vagy azokat itt ismertetni, liisz nagy részök úgy is más szakirodalom körébe tartozik, s lesznek, kik a nálunk is fellendült bölcselet-irodalmi közlönyök hasábjain kellőleg fogják méltányolni e kötetek érdemleges tartalmát és becsét, én csak ez utolsó kötet egypár lapját szándékozom bemutatni s a mi hazánk földjét a régi Pannoniát anuyiszor meglátogató Marcus-Aurelius császárról egyetmást elmondani, a mi Renan e befejező kötetében oly megkapólag van leírva. Dicsőségére válik a fejedelmekuek — mondja Renan — hogy az erénynek legtisztább két mintaképe közöttük található, hogy a türelem és önmegtartóztatás tanításait tőlük halljuk, kikről különben szeretjük feltenni, hogy az örömök és liiuság minden csábítását szívesen követik. A trón néha támogatja az erényt, s valóban Marc-Aurél csak azért az a mi, mert a legfőbb hatalmat gyakorolta. Vannak tehetségek, melyeket e sajátságos helyzet fejt ki, s vannak tulajdonságok melyeket jobban láttat. A trón a dicsőségre nézve hátrányos, minthogy az uralkodó szolgája lévén mindenkinek, nem engedheti saját eredetiségét szabadon terjengeni. Ily helyzet emelkedett lelkű egyénnél nagyon alkalmas kifejteni ama tehetséget, mely a moralistának főalkotója. Az e névre méltó fejedelem az emberiséget magasról, tökéletes módon vizsgálja. Nézpontja a történetbölcsészé s e szegény nemünkre ily módon vetett pillantás eredménye valami kellemes érzés, vegyítve lemondással, szánalommal, reménynyel. A művész hideg nyugalma nem fejedelmi tulajdonság. A művészet feltétele a szabadság s a fejedelem, kinek alá kell vetve lenni a társadalom előítéleteinek, a lehető legkevésbbé szabad ember. Nem bírhat véleménye szabadságával, aligha követheti Ízlését. Ha Göthe koronásfő lenne, nem gyakorolhatna oly királyi megvetést a burger eszmék irányában s oly hideg közönyt a gyakorlati eredmények iránt, melyek lényeges jellemvonásai a művészetnek. De képzeljük egy jó fejedelem lelkét, mint a Göthéé, ha meg volna hatva, képzeljük a jóhoz megtérő Götliét, ki végre belátja, hogy van valami nagyobb mint a művészet, s kit gondola-