Századok – 1882

Értekezések - DEÁK FARKAS: E. Renan: Marc Aurele et la fin du monde antique. 593

történeti irodalom. 595 tainak szokásos nemessége és saját jóságának érzete az emberek becsülésére vezet. Ilyen volt a valaha létezett legnagyobb birodalom e két bámulatos uralkodója Antonius Pius és Marcus Aurelius. Marcus-Aurelius nagy szellem volt — mondja tovább Renan — soha sem tagadta a természetfelett valónak létezését. Egyetértünk vele az isten tagadástól való félelmében. »Irtózom az isten- és gondviselés nélkül való világtól« irja Marc-Aurel gondolatai közt. De kevésbbé érthető, midőn hiszi, hogy az istenek közvetlen vesznek részt az emberi dolgokban. Tudományos miveltségének egyoldalúsága fejtheti meg e gyengeséget, hogy némileg hitt a jövendőmondásokban és a csillagjóslásban, és hogy e tévedésektől meneküljön, nem birt sem Hadrian könnyelműségével, sem Liczian szellemességével. Annyit azonban mondhatunk, hogy tévedéseinek nem volt semmi következése. Kegyességének nem a természetfelett való hivése volt alapja. Vallásossága némi gyógyászati babonákban s a régi szokások hazafias követésében állott. Erénye — mint a korszakbeli művelt embereknél — értelmességében és természetében gyökerezett. Szent Lajos nagyon erényes ember volt, s kortársai meggyőződése szerint jó uralkodó volt, mert keresztyén volt. Marc-Aurél a legkegyesebb ember volt, nem azért mert pogány volt, hanem azért mert tökéletes ember volt. Az emberi természetnek vált becsületére, nem pedig valamely bevégzett vallásnak. Bárminő vallási vagy bölcseleti forradalmak támadjanak is jövőben, az ő nagysága érintetlen álland, mert alapja az emberi szív soha el nem veszendő nemessége; magaviseletének irányadója az emberiség tisztelése. Atyja és ő mondotta ki, hogy a rabszolgaság szörnyűség, hogy az úr követhet el igaztalanságot rabszolgája ellen s ők tették törvénybe, hogy a rabszolgát megölni bűn. Ok szabadították fel az egyént az állam kényuralma alól. Kimondták, hogy : mivel az állam mindig követelő ós durva, kétes esetekben az igazság az egyén részén legyen A római törvényben benne volt az üldözés szelleme, de még inkább benne volt a népben. A gonosz hírek, melyeket (a keresztyének ellen) a zsidók, a rágalom ügynökei, a gyűlölködő missionariusok terjesztettek, a legőszintébb s legmérsékeltebb elemeket is felizgatták. A nép ragaszkodott babonáihoz és bosszús volt azokra, kik kigúnyolták. Még a mívelt emberek is, mint Celsus és Apuleus, hitték, hogy a politikai elsatnyulás oka a nemzeti vallás iránt való hitetlenség gyarapodása. A keresztyének helyzete olyan volt, mint egy protestáns missionáriusé, a ki egy buzgó katholikus spanyol városban prédikálna a szentek, a szűzanya és a körmenetek ellen. Az üldözés legszomorúbb korszaka Marc-Aurél alatt a nép gyűlöletéből 41*