Századok – 1882

ÁLLANDÓ ROVATOK - Történelmi Könyvtár - 354

369 wesselényi ferencz. »Három évi folytonos küzdelemnek — mondja Pauler — elvégre is az lett eredménye, hogy a magyarok közül sokan, csak úgy nehezteltek rá, mint a bécsi udvar, mely kétszínűséggel vádolá, mintha ő izgatná a vármegyéket a németek ellen, a helyett, hogy csillapítaná.« És mit tett Wesselényi ? búcsút mondott az egykori kedélyes víg életnek, leveleiben nincs többé pajkosság, enyelgés, tréfa, az ifjúságot nem gyűjti többé asztala körűi, folytonosan komor goudok közt sinlődik, melyet nagyban elősegít kiuos köszvényes állapota — és habár ezer körülményből látszik, hogy már nem hallgatnak rá, terjedelmes memorandumokat ír az udvar számára s valóban igen szép latin stylusban vaunak irva, s az uraimékat ismételten gyűlésekbe hívja — s midőn mindezek nem voltak képesek az ország helyzetén változtatni, elbúsulva tehetetlen állapotán a tepliczei ősi kastélyba vonult s ott a szó teljes értelmében sohajtozott. Wesselényi nem volt nagy államférfiú, nem volt ura helyzetének, melynek kétértelműségét sok részben maga idézte elő. Yolt benne sok olyan kortes vezéri vagy hogy ugy mondjam alispáni prudentia ; mikor a nagy ügyeket más vezette, ő egyetinást derekasan végrehajtott, sőt kisebb ügyeket maga is erélyesen, talpraesetten végzett el, de nem vette észre, hogy mikor ő még nagyhatalmú nádornak tartotta magát, már a Leopold kormányának régen eszköze volt, hogy róla mint kifacsart czitromról már nem sokat tartottak és nem látta be, hogy amazok teljes erővel az absolutismusra vezető országúton dolgoznak. És mikor általános tehetetlenségéről meggyőződött, fejét vesztette, szélsőségekbe csapott át, heves véralkata magával ragadta, hódolván ama balhiedelemnek, hogy karddal más irányba terelheti az események folyását. Nem czélom itt az öszszeesküvéssel tüzetesen foglalkozni, hisz korunk számára szépen és jól megírta koszorús történetírónk Pauler Gyula. Csak Wesselényire vonatkozólag teszek egy pár megjegyzést, mert alig van történetünkben példája ama könnyelműségnek, melylvel ő e komplot élére állott. Hisz tudta hogy pénzök nincs, anélkül pedig nincs hadsereg — tudnia kellett, hogy