Századok – 1881

Értekezések - JAKAB ELEK: Adalék Sinkai György életiratához - II. 756

764 ADALÉK bírnak, azokkal együtt kelnek fel a liaza védelmére, és akkor senki sem kívánja magát oláhnak neveztetni. Csak a tudós oláhok kap­kodnak az oláh név után. A közülök származott polgárok hason­lók más magyar székely és szász polgárokhoz. A parasztok (helye­sebben földmívesek•) akár magyarok és székelyek, akár szászok, nincsenek jobb sorsban, mint az oláhok, hanemha a mennyiben serényebbek s ekként vagyonosabbak, erkölcsösebbek és a nomád élettől inkább távol vannak. Sokkal jobb állapotban vannak tehát Magyarország koronája alatt, mint voltak azokban a századokban, melyeket Sinkai úr költött. Nem más panaszaiknak oka, mint az, hogy az ország nem oláh, s hogy nem egyedül oláhok uralkodnak benne. Tegyük tehát — mondják a tudós oláhok — s kezdjük el a népet felkölteni, kezdjünk ölni, rabolni és gyújtogatni! Aude illiquid brevibus Gyaris, et carcere dignum. Juvenilis után Sinkai.« Eddig a vizsgáló észrevételei. Ez észrevételek és a kir. főkor­mányszékhez tett kisérő jelentés ugyanazon kéz írása, t. i. Már­tont! püspöké. A ki a kettőt egybehasonlítja, meg fog felőle telje­sen győződni. Nem hagytam ki belőle semmit s nem adtam hozzá, sem nem módosítottam. Szükségesnek véltem, hogy eredetijéhez híven menjen a történetírás rendelkezése alá. Használhatja meg­nyugvással bárki, mert még a latin nyelv sajátságait is igyekez­tem a magyar nyelv megfelelő sajátságaival adni vissza. Kettőről kell még nyilatkoznom. Először arról, hogy az ész­revételek hangja, a modor, a miben azok írva vannak, a megrovó kifejezések, melyek egy pár helyen Sinkai nagyobb történelmi téve­déseivel, túlzó és valóban nevetséges következtetéseivel szemben használva vannak, teljességgel nem adnak jogos alapot azon fölte­vésre, hogy Mártonfi püspök, a mívelt egyházi férfi és magas tár­sadalmi állású püspök használta volna ama tudóshoz nem illő kife­jezést, a mit a Sinkai ismertetett műve vizsgálójának tulajdouít­nak, a mit elől megemlítettem. De ezenkívül ez sem lélektani, sem közigazgatási szempontból nem hihető. A kiadványok a fejedelem nevében kőitek. A hivatalos irálynak épen uralkodó jellege volt az udvariasság és kíméletesség. Ez ellen véteni uem volt szabad. Ily inurbanitas nem is fér össze a püspök keresztény lelkületével, a könyvvizsgálói utasítás pedig tiltotta ugy a vizsgálóknak, mint az Íróknak az egymás irányában való élességet, sőt a kölcsönös kímé­letet s a kölcsönösen váltandó iratok udvarias jellegét kötelessé­gül szabta. Én meg vagyok arról győződve, hogy ha az eredeti kéziraton az van írva, a mit állítanak, az nem a vizsgálóé, de vala­mely más alárendelt állású hivatalnok szabályellenes és jogosu­latlan beleavatkozása. A kir. főkormányszék udvari irályrendszere

Next

/
Oldalképek
Tartalom