Századok – 1881
Értekezések - MANGOLD LAJOS: Thukydydes bszédei. Bászel ism. 702
történeti irodalom. 703 szemelvény rekeszti be a könyvet, melynek minden lapja szerzőjének lelkiismeretes szorgalma és alaposságáról tesz tanúságot.1 ) Mindazonáltal két megjegyzést koczkáztatok az egész könyvre vonatkozólag. A csalatkozás egy nemével győződtem meg ugyanis először arról, hogy Bászel a Thukydides föltétlen hitelessége ellen mindinkább erősbülő irodalmi áramlattal szemben épenséggel nem nyilatkozik. Pedig : mi tagadás benne, e mozgalom egyhamar nem fog már lecsendesedni. Nem czélzok természetesen az Ogienski által vezérelt ellenzékre, mely útonálló módjára neki ront Thukydidesnek. Még Schmidt Adolftól is eltekintek, kiben hajlott korához mért megrögzöttséggel ama szánandó ötlet fogamzott meg, hogy Thukydides, mint Perikies korának vezérlő kútforrása helyébe Stesimbrotos-t kell tenni, a legbőbeszédübb trécselők egyikét, ki Willamowitz szavával élve, valóságos »ßevolverjournalist«-nak bevált. Szólok azonban Müller-Strübing-ről, kinek müvei közül Bászel a »Thukydideisclie Forschungen« czímü, minap megjelent könyvet idézi ugyan, (bár nem igen vehette jelen dolgozatánál hasznát), míg a fontosabbat, melynek czíme : »Aristophanes u. die historische Kritik,« nem használta. Távol legyen tőlem, hogy Miiller-Strübingnek valamennyi, az eddigi nézetekkel homlokegyenest ellenkező eszmefuttatása és ötlete mellett kardoskodjam. Mindazonáltal érdemet szerzett ez iró az által, hogy először is számos oly lappangó kérdésre mutatott reá, melyeknek agyonballgatása czéljából mintha Curtius Ernő példáján indulva a történészek a nyelvészekkel titkos szerződésre léptek volna. Másodszor pedig tagadhatlan,hogy Miiller-Strübing könyvei tagtársainak munkái legnagyobb részéhez, rendkívül eleven és szellemdús irály dolgában kirívó ellentétben állanak. Elvégre is Bursian, a classicai ókort felkaroló » Jahresbericlité«-k szerkesztője, némi habozás után kényszerítve látta magát, hogy a forradalmár ellenében mindjárt három embert állítson ki a gátra — ; egy nem győzte volna. És e három között is kettő, bár vérző szivvel, átpártolt az ellen táborába. Sajnálom tehát, hogy Bászel e merész, de mindig önálló és a dolgon lendítő nézeteket valló újítóról meg nem emlékezett, annál is inkább, mivel nálunk még mindig nem akadt író, ki csak egy szóval is, teszem a Philologiai Közlöny hasábjain e mozgalmat érintette volna (egyedül Schwarcz Gyula foglalkozik ezzel németül kiadott könyvében). Bászel máskülönben több pontban, teszem a demokrata párt és *) A 4-ik és köv. fejezetben Bászel saját szavai szerint Michaeler »Über die Reden des GesehichtsWerkes desThuk.« czímü programmértekezését használta fel. Csakhogy ám — Michaeler, a nélkül hogy csak egy árva szóval említené is azt, Roscher müvét irta ki.