Századok – 1881

Értekezések - MANGOLD LAJOS: Thukydydes bszédei. Bászel ism. 702

702 történeti irodalom. kiről kevéssel azelőtt dicsérőleg megemlékezett, Sz.-Istváu által ezen díszes állással is megajándékoztatott; anélkül, hogy őt első esztergomi érseknek nevezné. Mert, hogy Asztrik Sebestyénnek nem helyettese, hanem utódja, s egy ideig valóságos esztergomi érsek volt, az Hartvik szavaiból világosan kiderül. Mi természe­tesen csak úgy lehetséges, hogy Sebestyén szembaja következtében lemondván érseki tisztéről, helyébe Asztrik neveztetett ki eszter­gomi érseknek, midőn pedig Sebestyén visszanyeré szemeinek használatát, akkor viszont Asztrik köszönt le és Sebestyént nyeré utódul, maga pedig visszatért előbbi székhelyére Kalocsára. A ki tehát Hartviknak Asztrikra vonatkozó szavaiból annak hitelessége ellen akarna érvet meríteni, annak mindenekelőtt azt kellene bebizonyítani, hogy Asztrik csakugyan első esztergomi érsek volt ; mi tudtunkkal eddig még senkinek sem sikerült. Kissé hosszúra nyúlt bírálatunk ; de szükségesnek láttuk az ujabb időben annyira meghurczolt Hartvik érdekében néhány igénytelen megjegyzést tenni; mert, ha a felkapott kedvencz esz­mék nem is képesek az igazság érvényrejutását végleg megaka­dályozni, mégis bizonyos, hogy a divatnak még a tudományban is gyakran évtizedekre terjedő hatása van. HARTVICUS. Thukydides beszédei. írta dr. Bászel Aurel. (1881. Kókai bizoinánya). Theokrit idylljeinek magyarázója irodalmunknak hasznos szolgálatot tett, midőn — elsőnek nálunk — Thukydides törté­netének, nevezetesen pedig a műben foglalt beszédek tüzetes tárgyalásához fogott. Előrebocsátván kiválóbb irók és irodalom történészeknek Thukydides felől vallott nézeteit, először is Thuky­dides beszédeinek átnézetével, keletkezése és tartalmával foglal­kodik, mire azoknak szerkesztését, szó- és gondolatalakzatait méltatja. Szól továbbá e beszédeknek a valóságban tartott beszédek­hez való viszonyáról, miközben szerzőnk Pfau-tól eltérően önálló nézetben állapodik meg. Bászel főleg e 6-ik fejezet kidolgozásánál jó hasznát láthatta volna Yischer alapos értekezésének : »Über das Historische in den Reden des Thukydides«, mely czikk a baseli philologusok nestorának halála után »Kleine Schriften« czímen összefoglalt műveiben jelent meg — másodízben. (I. köt. 415. 1.) Szó van még arról is, hogy mikép jellemzik Thukydides beszédei a peloponnesosi háborúban szereplő vezéreket és népeket, és hogy mily viszonyban állanak a beszédek az egész munkához. Összefoglaló jellemzés és a kiválóbb sententiákból öszeállított

Next

/
Oldalképek
Tartalom