Századok – 1881

Értekezések - ZILAHI KISS BÉLA: A demokratia hazánkban. Írta Beksics G. ism. 628

történeti irodalom. 629 szolgaság legtűrhetetlenebb napjairól beszélnek. Csak a középkor közkeletű jelzőire hivatkozom. Nem hiszem, hogy a középkor aristocraticus és hyerarchicus absolutismusát az önkényesség alapos vádjától bármily ékesszólás is tisztára mosná, s mégis hajlandó vagyok hirbedt önkényességét kevésbé sötéten fogni föl, mint rendesen szokás. Méltatlan vád a középkor institutióira, hogy azok sem isteni sem emberi jogot nem tiszteltek az ököl- és pallos jogán kivűl. Valamire csakugyan kevesebb ügyet vetettek érdeménél : az egyénre a maga egyéni jogkörében, s azt csak mint ez vagy amaz osztály tagját tekintették ; de hisz épen ez a különbség a középkori és modern institutiók szelleme közt. Mi sem természetesebb annál, hogy a középkor levegője egyáltalán nem kedvezett a democraticus intézményeknek és szellemnek. Min alapúit a középkor minden állama? A fegyverjogon kétségkivűl. A keletről nyugatra tartó népáradatból egyes törzsek kiválnak, s a fegyverrel szerzett területen hozzálátnak az államalkotás munkájához. Köztapasztalás, hogy a nyers erőlegkevésbbé hajlandó elismerni az egyenlőség elvét. Ezt igazolja a középkori társadalmak szervezete, melyben egymástól szigorúan elkülönzött osztályok keletkeznek. Valóban a középkoron át a nemzet fogalmának a valóságban alig felelt meg valami, hisz helyette mindig osztályokra találunk, mindenik magát tekinti a nemzetnek, s nem hajlandó a többieket annak kötelékébe fogadni. A népjog gyakorlása a nemesség kezében összpontosúlt és nagyobb mérvben, mint a kötelezettségek és terhek viselése, mert a véráldozaton kívül minden alúl kivonta magát. Semmi sem vall határozottabau arra, hogy a középkorban a nemzet merő fogalom volt, a királyság intézményénél. Még választott királyok is földi hatalmukat az »isteni kegyelemből« (dei gratia) származtatják. Hogy a keresztyén tanoknak mi része van e fölfogás közkeletűvé váltában, most nem vizsgálom. Csupán annyit jegyzek meg, hogy aligha egyebet is nem tett a mindenben nyilatkozó isteni irgalom előtt való meghajlásnál. Súlyosabb érv állításom mellett, hogy az ország alaptörvényei megannyi rendi kiváltságok, melyek — néhol a területi épségen kívül — osztályjogoknál és kötelezettségeknél egyebet nem hangsúlyoznak. Korántsem zavarom össze a nemzet és democratia egymást épen nem fedező fogalmait. De úgy vélem, hogy democratiáról addig szólani anachronismus, ínig az állam területén közös uralkodó alatt élő nép nemzetté nem tömörül, mig a rendi kiváltságok védfalát a jogokban és birtokképességben való egyenlőség alá nem ássa. Gondolhatnék, hogy városainkban a középkoron át némi democraticus szellem fejlődött ki és hatalmasúlt el, hisz a városi