Századok – 1881
Értekezések - LÉDERER BÉLA: Gindely A. Geschichte des dreissigj. Krieges. 253
266 TÖRTÉNETI IROllALOM. alkalmat meg fogja ragadni ez alól szabadúlni. Ha a császár a kadait oly mérvben szaporítaná, hogy biztossággal lehetne a győzelmet elvárni, bizonyára minden nemes ember hozzá csatlakoznék. Látszik, mond Gindely, mily vulkanicus talajon mozgott Bethlen ; de látszik egyszersmind, hogy ugyan volt oka minden erejét az elpártolás megakadályozására fordítani, mert jól tudta, bogy nagy czéljait, az egységes, független és szabad, új Mátyáskori Magyarország létesítését nem török, de csak maguknak a magyaroknak segélyével érheti el. Nem annyira az érdekes ábrázolás, mint a tények logicai egymásutánjának [előadása szempontjából a hamburginál a nikolsburgi alkudozások leirása sikerültebb, csak ott nem tetszhetik nekünk Gindelynek aulicus és katholicus felfogása — hol Bethlennek szemére veti, hogy a békét meg nem tartotta, mert a jägerndorffi őrgróffal, Thurnnal egyetemben otthon is meg a portánál is folyton háborúra készült, és felejt arra súlyt fektetni, hogy nincsen semmi tudomásunk arról, hogy a császár 1623. év kezdetéig megfizette-e az öszszeget, melylyel az elzálogosított Tokajt Bethlen kiválthatta volna, sem az 50,000 frtot a végvárak megerősítésére, sem arról, hogy Opelnt és Ratibort tényleg átadta. Szerzőnk végül könnyen vigasztalódik. »A császár és Erdély fejedelme között őszinte békéről szó sem lehetett.« A magyar ügyekkel egyáltalában könnyen elbánó modorát nem menti azon körülmény, hogy német olvasó közönségnek ír Gindely. Hálával csak akkor tartoznánk, ha alaposabban ismerkedett volua a magyar viszonyokkal, ezáltal bizonyára kerülte volna azon merész határozottságot, melylyel pl. e következőket állítja :1) »E kor minden magyar országgyűlésre csak rabulisták harczának volt küzdő tere, a nép pedig, melynek az állam létrejöttét köszöné, legnagyobb részt ozmán iga alatt nyögött, és a császár által elfoglalt vidékeken egységes belső politika (! ?) nem fejlődhetett, mert itt a magyar nemesség a bécsi kormánynyal legnagyobb részére nézve szláv parasztnépség felett való uralomért küzdött, és ily módon a magyar állami élet ez időben minden egészséges alapot nélkülözött.« Mind a mellett, hogy méltánytalanok ne legyünk, a magyar történelem iránti néhány kis érdeméről sem szabad megfeledkeznünk. Az 1622. sopronyi országgyűlésnek és Bethlen terveinek, melyek ugyanez év nyarán foglalkoztattak és melyeket tudtommal ő ismertetett először részletesen feldolgozva — érdekes előadását kell itt kiemelni, főleg azonban az 1620—23-ki magyar hadakozások leirását, mely ha stratégiai és taktikai részletektől J) A 471. lápon.