Századok – 1880

Értekezések - Dr. MARCZALI HENRIK: Türkei und Serbien Ranketől ism. 515

518 TÖRTÉNETI IRODALOM. 518 a szultán vetélytársa. Az ős babyloui és assyriai dynastiák óta mindig találtak Ázsia nemzetei kiváló családokat és törzseket, melyek az elkorcsosuló uralkodókat világtörténeti szerepükben felváltották. Mindezen dynastia és nép közt kétségtelenül Osman dynastiája, Osmán népe fejtett ki legboszszabb időn át energiát és hatalmat. Midőn Mahmud alatt önmagának létalapjait ingatta meg, úgy látszott, hogy Egyptus helytartója van hívatva azon szerepet játszani az Islam nemzeteinek élén, mely az osmánok erejét már túlhaladja. Prokesch-Ostennek ujabb közleményei után alig lehet kételkedni, hogy Mehemed Ali, Emir al Omrája akart lenni az uj kalifáknak. Országát épen a régi török rendszer értelmében, a fejedelem korlátlan hatalmából indúlva ki, szervezte. Szerző előadja az európai diplomatia fáradozásait, melyek által a hatalmas vasallust a porta engedelmességében akarta megtartaui és meg akarta gátolni Elő-Ázsia elfoglalásában. Thiers ministersége alatt, ki az egyptusiaknak fogta pártját, e miatt majdnem háborúra került a dolog Erancziaország közt, hol Napoleon történetírója a császári traditiókat akarta megújítani, és a többi Europa közt, 1840-ben. Csak Thiers bukása Lajos Fülöp király személyes közbenlépése folytán tette lehetővé a kibékülést. Mehemednek le kellett mondani Syriáról, de biztosítva lett családjának Egyptus örökös uralma, adófizetés mellett. Különösen figyelemre méltó e fejezetben Thiers jellemzése (354.1.), kit Rauke^a 19. század libéralisai közt dicsőségre legméltóbbnak« tart. Érdekes még fokonkénti kimutatása a nyugoti hatalmak befolyása növekedésének Konstantinápolyban, az egyes nagyhatalmaknak, Orosz-, Angol-, Francziaországoknak és a Metternich-féle Ausztriának diplomatikai küzdelme és mindazon eszközök előtüntetése, melyek által az európai nagyhatalmak közösen vagy egyenként, Makmud ideje óta függésben tartják a törököket. III. Az európai nagyhatalmak ezen befolyása »mely kizárja egynek közülök uralmát, és tulajdonképen uralkodik egész Plurópa fölött«, nem szorítkozott a portára. Kihatott hűbéres államaira is. A mü utolsó része Szerbia fejlődését adja elő 1842 óta, mely már nem egészen önállóan, hanem a nagy európai politika constellatióinak barátságos vagy ellenséges behatása alatt megy végbe. A portához való viszony mellett különösen az orosz és az osztrák befolyás küzdelme lép előtérbe. Némileg e két nagyliatalom viadalát képviseli a Karageorgevics és az Obrenovics dynastiák küzdelme a főhatalomért Szerbiában. Lépésről lépésre