Századok – 1880

Értekezések - ZSILINSZKY MIHÁLY: Virág Benedek mint történetíró 207

212 V1BÁG BENEDEK, Bizony igen szeretném, ha többen dolgoznának e tárgyban, de nem ugy s oly formán, mint eddig.« О maga soha sem kérkedik tudományával ; érzi készültségének hiányos voltát. Szerényen beismeri, hogy aggódik, vájjon munkája, ha napfényre jut, fog-e tetszeni magyarjainak és barátainak?1) Beismeri, hogy későn kezdett e munkához, de azt tartja, hogy tanulni és tanítani sohasem késő. Különösen pedig most volt szükség a tanulásra, midőn a mindennapi események ijesztő módon tüntették ki a nemzet tudatlanságát és közönyösségét. Midőn a magyar felkelő nemesség Győrnél megfutott, rettegés szállotta meg a nemzetet, s Virág keserűen kifakadt leveleiben a korcs fajzat ellen, mely tudatlan és gyáva, mely nem ismeri múltját, mely csak bor mellett tud lelkesedni és holmi üres proclamatiókban emlegeti csak a hazát, a nemzetet, a szabadságot és a nemzet nagy őseit. »A jó istenen kivűl — úgymond — csak az ész és tudomány által tarthatjuk fel magunkat, mert vitézségünk által csak vesztegetjük magunkat.« ... »Vigasztaló bátorításunkra gyakran hirdetjük : a poharak ürültek és az ágyúk egymásra durrogtanak — azután összejöttünk egy szép mulatságra, melyen a táncz éjfélig tartott. . . így készűlget a mi vitézségünk. Már egynehány proclamatio proclamálta: édes haza, kedves nemzet, szabadság, Hunyadiak, Zrínyiek stb. ! Vajha jó foganattal!« Ilyen hangon írt Virág akkor, mikor Századainak első kötete már közkézen forgott, s midőn már a második kötet volt készülőben. 1809. april 30-kán ezt írja Kazinczynak: »Hazai gondolatimban talált leveled. Mert én folytatom Magyar Századainkat s akarom ismertetni. — Nem késő azt tanulnunk, amit oly sokáig nem tudtunk, mert senki által nem tanittattunk. Most érezzük kártékonyságát a tudatlanságnak.« Pünkösd hetében 1807. ezeket írja Kazinczynak: »Most szüntelen firkálgatok, de in silentio a hazai dolgokról. Sok árkusok tele vaunak, melyeket valahányszor megolvasok, gondolom : Ha ez napvilágra jöhet, fog-e tetszeni Magyarainknak, au-ü OZtjpililiiuiuau. uiuinóráihoz örömórákat ? S akkor megint irni kezdek és örvendezni annak boldogságán, aki csendes magánosságából a jövendőségre kinéz s tehetsége szerint annak hasznáért is fárad.« . . .