Századok – 1879
Értekezések - PAULER GYULA: Szent-István és alkotmánya. - I.1
20 SZENT-ISTVÁN ICS ALKOTMÁNYA hoznak magukkal, melyek a királyi udvar fényét emelik, és a külföldieknek fitymáló gőgjét félelemmé változtatják. 1 ) 1У. Midőn Szent-István nagy munkáját megkezdé : kétféle, keresztény, de azért egyházilag egymástól élesen különböző, államszervezet, szolgálhatott mintaképéül. Az egyik, a régi Róma közvetlen utódjának tekinté magát, és annak nevét viselé, bár nyelvét már századok óta megtagadta ; a másik a frank birodalom volt, mely legnagyobb fejedelme alatt megkísérté nyugaton a kapcsot a régi római világgal külsőleg is helyreállítani. Nagy-Károly birodalma ugyan nem létezett többé ; az anyaország maga a feudalismus létrehozásában vajúdva, mint állam majdnem teljesen szétbomlott : de az egykori legyőzötteknek, a Rajnán túli német törzseknek most már közös királyai nem ejték el a frank-római császárság eszméjét, s ha birodalmuk zömében, Németországban, már kevés volt frank, és még kevesebb volt római : mint Olaszország nagy részének urai, a latin világnak befolyása alatt állottak, és létrehozták ama német-olasz császárságot, mely magát a Nagy-Károlyféle birodalom folytatásának tekinté. István a nyugoti egyházzal ezen birodalmat vette előképül. Szokássá vált ujabb időben István ezen tettében nagy bölcseséget látni. — Kétség kívül, e lépésének következményei oly nagyok, s mondhatjuk oly üdvösek voltak, hogy azokat túlbecsülni nem is lehet: mindazonáltal abban valami különösen öntudatosságot, vagy épon politikai bölcseséget nem láthatok. István már készen találta az utat, melyen járnia kellett. Magyarországot dél- cs kelet felé természetes határok védték. Byzancztól a szláv népeknek egy széles öve választá el. A nemzet kicsapásai is mindig inkább nyugat felé irányúltak, ott laktak legfélelmesebb ellenségei, kikkel Géza mindjárt uralkodása elején béki-1) »Et perterritant exterorum arrogantiam«, s azután következik a »nam unius lingue uniusque moris regrum imbecille et fragile est« minek, az összefüggést tekintve, semmi nemzetellenes értelme nincs. (Endlicher i, h. 306.1.)
