Századok – 1878

BOLGÁR MIHÁLY: Kremer: „Culturgeschichte des Orients” ism. 566

TÖRTÉNETI IRODALOM. 573 kodó faj régi nemzetiségi érzete, mely a birodalmat megalkotá és összetartá, napról-napra enyészett. S a mily mérvben veszté a városi arab népség egykori erényeit, oly erővel föltámadt a leigázott népek, nevezetesen a persák között a rájuk erőszakolt arab uralom és nyelv elleni nemzetiségi szellem, mely a birodalom decentralisatióját és eldarabolását előmozdította. A mozgalom először a Saminida és Ghaznawida keleti dynasták udvaraiban keletkezett. Firdusy nagy eposa legjobb bizonysága az új szellemi iránynak, mely nemsokára a persák között elterjedt, s lassankint az arab elemet kiszorítá, s végül a keleti országokat elszakította. Minél nyomasztóbbá vált a föntebbiek folytán a khalifák alatt maradt mohammedánok helyzete, minél mélyebbre sülyedt az arab nép egykori magas polczáról : annál világosabban mutatkozott az általános politikai demoralisatió. Az állami kötelességek öntudata a kormányzóknál úgy, mint a kormányzottaknál egészen eltűnt. Az állam iránti élénk kötelességérzet csak magas műveltségű népeknél lehetséges. A hősi önföláldozásnak követésre méltó példái a hazáért, minőkkel a görögök s rómaiaknál találkozunk, az araboknál sem hiányzának nagyságuk korában: csakhogy ez érzés a nép vallásos gondolkodásmódjával vala egyúttal összekapcsolva ; mert azon korban a mohammedán állam vallásos volt és kellő politikai berendezéssel birt. A milyen vallásos lelkesedés és haza iránti kötelességérzettel rohantak az első századok arabjai a népért és vallásért vívott harczokban rettenthetlenűl a halálba : éppen oly mélyre sűlyedt a vallási törvények tiszteletével együtt az egykori nemzetiségi érzés. Pedig ily eszményi erők csak oly szükségesek az államiság föntartására, mint a föld ; egyiket sem lehet nélkülözni. Amint lassankint ezen eszményi erők gyöngültek : nemsokára csupán a vallási összetartozóság öntudata vala az egyetlen kapocs, mely a nagy számú izlam népegyesűleteket összetartá. Azonban a mind élénkebben kibontakozó szellem, új vallási felekezetek keletkezése, a fölébredt kétség és politikai decentralisatió ezen utolsó köteléket is annyira meglazítá, hogy a birodalmat úgyszólván már csupán a »vis inertiae« az erő tehetetlensége tartotta még fönn. A vallási érzés gyorsan babona és fanatismussá fajult, ami a szellemi életet elfojtá. A tömeg napról-napra közömbösebb lőn a közjólét iránt, s a birodalom számtalan darabokra szakadt, melyek legkevésbbé sem birtak a fönnmaradás kellékeivel. A keresztes hadjáratok korában még egyszer fölébredt az izlam vallásos szelleme, mely egykori türelmessógéből egészen kivetkőzve, vad gyűlölettel rohant a keresztényekre ; de a külső nyomás szülte erőszakos egyesülés nemsokára fölbomlott, amint a kül