Századok – 1878

BOTKA TIVADAR: Millenarium a magyar nemzet államiságának ezer éves fordúlójára - II. 149

162 MILI.ENA.KIUM. rögök szabadnak tartották, a magyaroknak magokhoz nagyban elcsábítását, s ezen elpártolást, melynek bűnössége nem menthető, Leo hallgatag helyesli. A történelemből egyébiránt tudva van, hogy a görögök úgy magán, mint közjelleme ezen IX. század lefolytán sok kifogás alá esett s a magok hibáit másokra kenni szerették. Constantin császár ezt igazoló egy episódot elmond elődei történetéből. Császár előde, kit ugyan meg nem nevez, de valószínűleg I. Bazilius, az ő nagyapja lehetett, a lebedi magyarokat a maga népének vére és ára nélkül, ártalmatlanná senni akarván, egy Gabriel nevű szerzetest külde hozzájok, azzal a felszólítással, hogy támadják meg a besenyőket s hajtsák ki tanyáikból, hisz az a föld övék volt azelőtt, a magyarok átlátván a cselt és nógatás veszélyét, egyliangon felkiáltottak : mi nem tesszük azt a mit a császár javasol, nem akarunk hadakozni a besenyőkkel, kik nagy országuk és sok népüknél fogva általunk meg nem győzbetők. Egy szót sem akarunk többé a pap szájából erről hallani, Volt hát szilárd önnállóságuk és ügyeiknek, érdeköknek tiszta fogalmával bírtak, tudván ellentállni minden hízelgő csáboknak Internationalis jellemzésük beárnyékolásáúl a szlavophil irók fel szokták hozni Constantin bölcsész — philosophus — máskép Cyrill szlávapostol életírásából, hogy mikor az, — hihetőleg fivérével Methóddal a kozárok térítésére a magyarok földén (Lebedián) keresztül Chersonba utaznék, a magyarok nagy üvöltéssel megtámadták őt, s halállal fenyegették. Bár mi lett légyen oka ezen idegen bánásmódnak, talán a térítési kísérlet elleni tiltakozás is, a végén azonban helyre ütötték a hibát, mert a magyarok a jámbor papot bántatlanúl hagyták országukon átmenni, hogy a kozárok földén buzgósága gyümölcseit arathassa. ') A kozárok akkor a keleti ugorfaj népek legmíveltebbike s államilag legképezettebbike volt. Sokat jelent az tehát, hogy a magyarokkal tartósabb háborúskodás után békét kötvén s a köztük létezett választó árkos gátonyokat betemetvén, velők szövetségi , baráti, sőt házassági összeköttetésbe léptek, s így ezzel rokonszenvüknek kétségtelen kifejezést adva, a magyarság inter-x) Diiinmler: Gesch. des Ostfriink. lieiehs II. p. 439. Vita Constantin! után.