Századok – 1877

CZOBOR BÉLA: Magyarország középkori várai - I. 599

599

MAGYARORSZÁG KÖZÉPKORI VÁRAI.

(első közlemény.)

Az erődítmények jóval idősebbek a történelemnél. Az ősvagy történelem előtti korból fönmaradt földsánczok, u. m. pogányvárak, valamint a római óriás vallumok, sánczok és castrumok, érthető bizonyságtól szolgálnak arra, hogy nemcsak a polgárosúlt, hanem az ezredévekkel előbb élt barbár, nomád népek is törekedtek saját életüket, barmaikat, vagyonukat a külellenség támadásai ellenében megóvni árkokkal, dombokkal és sánczokkal megerősített lakhelyeiken.

Az erődítés eszméje, több mint valószínű, az ellenségeskedés és erőszak első jelenségei alkalmával fogant meg az ember elméjében. Actio reactiót szül ; a támadás védelmet. Saját védelmükre árkokat húztak, sánczokat emeltek, mely primitiv erődítéshez később a sövényből, fából, czövekekből készült erős kerítések, még később pedig a kőfalak és őrtornyok járűltak.

Az őskor erődítéséről némi fogalmat nyújthatnak az egykorú harczi eszközök. A távolbani támadásra a parittya szolgált, melynek összenyomott gömb alakú kövei mindenfelé nagy számban találtatnak ; továbbá a nyíl, melynek vesszőiről a kovából, obsidiánból, bronzból és rézből készült nyílhegyek nagy mennyiségben jönnek napfényre. Közeli hadakozásra hatalmas kalapácsokat, csákányokat, hadi szekerczéket, dárdákat, tőröket, rövid kardokat és buzogányokat használtak, melyek hasonlóan kő-, bronz- és rézből készültek. Ezen támadó eszközök ellenében védszerűl részint a vastag bőrből készült r u h a, részint pedig a veszszőkböl font s rugékonyság tekintetéből bőrrel bevont p a j z s o k szolgáltak.

Ily fegyverzet és védelmi szerek gondos megfigyelése és tanulmányozása után, az őskori hadakozás és erődítés hű képe