Századok – 1876
SZ. S.: „Siebenbürgischer Volkskalender” ismertetése 227
KÖNYVISMERTET ÉS. 235 ták meg. Egy balavásári szegény zsidó korcsmáros liajtá azt végre, kit ezért vizsgálati fogságban is tartottak, de minthogy semmi sem sült ki, szabadon is bocsátották. Ennek a neje, egy szép karcsú tős gyökeres székely menyecske, kinek már nagyatyja is kiszökött Erdélyből, hogy Törökországban zsidóvá lehessen, már régebben áttért, s új vallásán egész rajongással csüng. E szép asszony egy régi, igen elterjedt szombatos családból, a »Kovács«-okóból származott — s minthogy a szombatosok és zsidók hitelvei közt lényegesebb eltérés nincs, s az eltérés csak a környülmetélésre és külformákra vonatkozik, az »álzsidók« a mint az üldözések megszűntek s ők elvethették álarezokat igazi zsidókká lettek. Azután pedig, hogy egy ministeri rendelet eltiltá a kényszer alkalmazását visszatérítésük ügyében, nemcsak nyiltan bevallák zsidó voltukat, hanem ezeknek szokásait, öltözetét és viseletét is fölvették. »Ez előtt — mondá a bőzödi unitárius pap — olyanok voltak mint a tarka kutyák, azt mondták, hogy keresztyének s más hitök volt. Igaz, hogy most egy sziiiük van, de annál roszabbúl vannak. Azt hitték, hogy ha zsidókká lesznek, meg is gazdagodnak, el is adtak marhát vagy földet, hogy úri ruhát vehessenek, s most már van is pantallonjuk, de nincs csizmájuk. Szombatonként pantalont és bocskort viselnek.« Ezzel szegényedésüket akarta kifejezni. A mi touristánk úgy találta, hogy az új zsidókon a székely typus veszendőben van. A férfiak viselete hétköznap olyan mint a többi székelyeké csakhogy ingök fölött a zidakelt (tízparancsolat) viselik, lemez kalapot hordanak s az alól gyűrűbe font fürtök függenek alá mint a lengyel zsidók peices-ei, míg a nők lenyíratják hosszú hajaikat, Aztán arczaik is — férfiakéi, nőkéi egyaránt — kezd zsidó typust, sémita jellemvonást magára ölteni. Van zsiuagogájok, mely újdon új, a múlt nyáron még föl se volt szeutelve : egy magyarországi »püspököt« azaz : rabbit vártak arra az ünnepélyre ; van külön temetőjök, melyben elkülönítve fekiisznek ; a nők megjelöletlenül, elkülönítve a férfiak. Csak ez utóbbiaknak sírjaikra tesznek a fönnemlített terméskövekből jelvényeket — még pedig itt-ott zsidó ós magyar fölírás-