Századok – 1875
Thaly Kálmán: Balassa Bálint és újon fölfedezett versei 1
28 BALASSA KS FÖLFEDEZETT VEKSKT Megtanuljuk ezekből, bogy az Alcibiades-szépségü, nyalka, vitéz, kalandkereső és szerencsés ifjú, a lánglelkű és mézédes szavú dalnok, — egymásután miként hódítá és éneklé meg Magyarország legelőkelőbb családainak ünnepelt szépeit : a híres egri Dobó s a temesvári hős Lossonczy István leányait, Krisztinát és Annát ; Pelsűczi Bebek Juditbot ; Gersei Petliő Gáspárnét ; Lepoglavai Krussitth Ilonát ; Morgliay Katalint ; Csáky Borbálát, stb. s ezeken fölül még egész sorát az elbájolt és megdalolt, de meg nem nevezett, (vagy meg sem dalolt, csak élvezett)szépségeknek, — le egész a havasokon »eltévedt juhait sirató« szép oláh fátáig, a Tiefegrabenen lakó »bécsi v i r á g«-ig, s a csábosán éneklő és kaczérúl kártyázó lengyel »citer ás leány«-ig. Egy valóságos magyar Don Juan!... nemcsak »m agyar A m p h i o n«, mint kortársa Rimay egyébként méltán monda róla. Lehet-e ezek után kételkednünk, hogy a hitestársa által ugyan elkárhoztatott, »idegenséggel, álnoksággal, hamissággal« vádolt szegény Dobó Krisztina, bővérű és változékony természetű férje viseletében okot ne találhatott volna amaz »i d e g e 11-s é g«-re ? Sőt, váljon a »h a miss á g« vádját nem fordítluitta-e volna ő is egynémely időben könnyen vissza, csapongó férje fejére ? a kiről nyilván föl van jegyezve, hogy szerelmes versei egyrészét nős kor á b a n írá — más hölgyekhez. Az is igaz azonban, hogy Bálint, mint nemesszívű ember, belátta és őszintén beismerte önhibáit, és részéről hamar kész volt a másokéit megbocsátani. így, hajlandó lőn elvált nejét kiengesztelni, s még midőn ez a nyújtott béke-jobbot ridegen visszautasítva, és férjétől végkép elhajolva, az utóbbit szégyenében bujdosásra készté : Bálint még fájó keserűségének e béborúlt idejében is »édes« és »szerelmes ellenségé «-nek nevezi nejét, s üldözéseinek boszúját nem óhajtja, — az irgalmas Istenre bízza. Sőt a hozzá mindig jéghidegül maradt J ú 1 i a emlékét is mily édesdeden s dicsőítve idézi vissza, Lengyelországban bolyongásakor, Coeliához irott egyik szép dalában. Saját vétkeit pedig, hogy mily túl-őszintén, leplezetlenül, sőt nagyítva, és önmagát feketítve vallja be s tárja fel, — és mily buzgó, töredelmes, bűnbánó szívvel kéri Istent azoknak megbocsátásáért, val-