Századok – 1875

Waltherr Imre: A Zaah nemzetség és a Saagiak történeti tanúlmány 253

WALTHERR IMRÉTŐL. 257 aligha tévedünk, ama véleményt állítván fel, hogy a Celen, Chelen, Csele egyéni név még a hunoktól öröklött maradvány, valamint számtalan más név, mely a kereszténység behozatala után, még a XIV-dik században is széltében divatozott a nemzet tagjai között. Elösmerem, hogy fölötte nehéz e korbeli nevek eredetét határozottan tisztázni, s ezt csakis egy diplomaticai szigorú criticával készült onomasticon tehetné ; míg azonban egy ily nevezetes hiánytpótló mü elkészülne : följogosítva éreztem magamat, igénytelen nézetem tolmácsolására. — Ha állításom a szaktudósok és búvárok helyeslő ítéletét ki nem nyeri : úgy állnia kell azon második föltevésnek, mikép a Celen név a kereszténység után meghonosodott nevek egyike, s ez esetben Kiliánnal azonos. Dufresne szerint ugyanis Cellanus, elzárkozott egyént jelent, ki valamely szobában (cella) barát-, vagy remete életet folytatott, a minthogy Cellanus nevezetű kegyes életű férfiú élt hajdanában Páris környékén, Cellana szűz pedig a fiorenczi várban ; s ismét alább, ugyancsak Dufresneből olvassuk, miszerint az írek a latin cella-t s monasteriumot, Kilnek mondák ; igen valószínű tehát, hogy a magyarországi oklevelekben a Cellanus vagyis Kilianus, az us rag elhagyásával Celan, Celen, vagy Chelennek Íratott *). Ámde ennek tisztába hozatala is, az említett onomasticonra vár. Bárha a Celen névnek értelme és eredete kétséges is : de az mindenesetre kétségen fölül áll, hogy nem családi, hanem egyéni név volt, és a mennyiben a kor szokásához képest, az e korban élteknek csak utódaik kezdtek családi névvel élni : Chelen unokáját, a Zah Felicziánt kivégzett Jánost, hagyjuk meg egyszerű »János mester« elnevezésében, s ne iparkodjunk nem létezett családi nevet erőszakolni reá. *) Dufresne, Glossarium ad seriptores mediae et infiinae latinitatis. Paris, 1733. II. k. 473. lapon mondja: »Cellanus, inelusus, qui in cella monachicam seu potius eremiticam vitám agebat. S. Audonäus lib. 2. Vitae S. Eligii c. 38. Erat quidem Cellanus homo Dei simplex et rectus in loco quodam non longe ob urbe Parisiaca. (Acta Ss. Maii torn. G. p. 51.) De saueta Viridiana eremita seu Cellana in Castro Florentino.« — Es isme't III. k. 16 75. lapon: »Kii. Cella, monasterium Hibernis«. Beda Hist. Eccl. 1. 5. c. 9. 18*