Századok – 1875

Waltherr Imre: A Zaah nemzetség és a Saagiak történeti tanúlmány 253

258 A ZA.AH OK KS SAAÍHAK. A föntebb ösmertetett oklevelekre támaszkodva, bátran ismételhetem veterán tudósunkkal, hogy azon általánosan elfogadott nézet, mely a visegrádi merényletet elkövető Feliczián családnevét Z á c s-nak hiszi*), téves; de téves azoké is, kik őt Ságinak hiszik, azért, mivel egyéb birtokai közt Ság, vagyis a mostani Karancs-Ság létezett; mindamellett azok, kik a Sági birtok u tán a Sági nevet összeköttetésbe hozzák a Zahokkal : bárha csak sejtelem után indáinak is ki, közel jutottak a valósághoz, — miután oklevélileg megállapított tény, hogy Chelen vagy Celen unokájának Jánosnak utódai, mégpedig közvetlen utódai a S a a g i nevet vették föl, János testvérének Jakabnak utódai, pedig a Mehyi névvel éltek családi név gyanánt. E tényt, hogy t. i. a Feliczián birtokait adományképen nyert János mester utódai a Saagi nevet vették föl, s hogy azzal a XYI-dik század elejéig, vagyis a család kihaltáig éltek: az előttünk fekvő oklevelek megdöntheílenűl igazolják. Az 1334-diki oklevélben, melyben Károly király a Gömörvármegyei Jezle nevű birtokot János mesternek és utódainak adományozza, azért, mivel ezen birtok szintén a Zab nemzetségből eredett Felicziáné volt, az adományos egyszerűen János mesternek, Sándor fiának mondatik ; ugyanő a Károly királytól kiadott 1336-diki adománylevélben szintén családnév nélkül fordúl elő, azon különbséggel, hogy itt már nagyapja Celen is említtetik; liasonlólag van említve az 1340, 1347, 1348 és 1354-iki oklevélben is; ámde János elbünytával már, 1368-ban, amaz országbírói oklevél szövegében — mely szerint a János fiai Miklós és István, úgy Tarnouchi Sandrinus fia Gergely között fölmerült határkiegyenlítési perben ítélet mondatik, — János utódai határozottan Ság i-aknak mondatnak, mely nevet a *) Nem oszthatom azonban a tudós értekező úr azon nézetét sem, hogy a Zaach elnevezést a palóezok módosították a lágy kiejtésű Zahra, a mennyiben a föntebb elősorolt oklevelek közül 7 említi fel a »Zah« nemzetséget, s azt következetesen mindig »Z a h«-nak írja ; mikép lenne tehát föltehető, hogy a királyi-, országbírói-, káptalan- és conventbeli irodák, melyekben ezen oklevelek kiállíttattak, nem a családi nevek szokásos írásmódját követték, hanem a tájkiejtés követelményeinek hódoltak volna ? Avagy az ott alkalmazott egyének mind csupa palóezok voltak ? W. I.