Századok – 1874

Ipolyi Arnold: Beszterczebánya városa műveltségtörténeti vázlata - 671

IPOLYI ARNOLDTÔL. 675 / jelöli eredetét. *) Ugylátszik, csak később a hanyatló gótízlés korszakában alakíttatott át, s a hitújítás kezdetén bővíttetett a külön hitfelekezetek számára, miáltal az alaktalan két hajót, az ez által ferdén félre esett mai szentélylyel nyerhette ; mi­után a szentélyre a protestánsoknak úgy sem volt szükségök; míg jelenleg így elferdítve a tótajkú hívek templomáúl szolgál. Ezen egyházak körűi alakúit azután a későbbi temető is, hol az előkelő polgárok, midőn már a halotti kápolna túltelt, sírboltjaiban nem temetkezhetvén, a templomok tövében válasz­tották nyughelyeiket. A templomok ezen kezdetben nagyobb­­kisebb falakkal körített tere vagy udvara volt sajátkép eredetileg azon czínterem, a coemeterium, ceinctur, szláv czintorin, a német Fried- es Fieihof, hol kezdetben a kiiako vásáiok is tartattak mint a legbiztosabb s a rögtöni betörések ellen falakkal és ka­pákkal védett helyen, a templom körüli városi központon. En­nélfogva is, mint a magyar vasárnap és búcsú név jelzi, eleinte rendesen az egyházi ünnepeken tartattak. A kapuk felett, a templomon, a falak szögletein emelked­tek azután a magasabb őr- s alacsonyabb s tágabb véd-tornyok, kapú- és szögletbástyák. A templomnak, vagy a várbani tanács­háznak vagy csak a belső kapuknak egyikén emelkedett azután a fellegvár magas jeladó tornya, az úgynevezett Bechtfried, befroi; őrtorony, melynek erkélyeiről hangzott az őr szava és jelzése. Néhol, mint Beszterczebányán is, kettős kapútorony előerődítvénynyel (Vorwerk) és felvonó híddal vezetett a várba. Előfalán a szúrok öntő-orrok, (az úgynevezett maschikuli, Pech­­nase) nyílásai máig is láthatók ; melyeken a közeledő vívókra és betörőkre még a végső esetben folyó izzó szurok s forró víz öntetett. Másfelől bent a vár alkotó részeit képezek még a tanács- és törvényház, a városi praetorium, többnyire nyílt s itt nálunk máig fennmaradt oszlopcsarnokaival árkádjaival az első emelet hosszában, honnét a határozatok, az ítéletek a nép­nek kihirdettettek. Tovább köröskörül a várőrizet tornyai, s a ') Városi levéltár 448. csőm. 7. s/.. 149G. ecclcsiii 8. Mioltaelis Novisolli : okkor Sándor pápától búcsút nyervén átalakulóban volt már.

Next

/
Oldalképek
Tartalom