Századok – 1874

Nagy Iván: Bezzegh György és veje 369

376 BEZZEGH GYÖRGY É8 VEJE. Már ez években — mint tudjuk — döntő fordulaton állt az ozmán hatalom Magyarországon, és vele Thököly uralma és szerencséje is megtörött. Majd Buda visszavételével (1686. sept. ?) a török is mind lejebb szorult. És bár Munkács a hősnő és Thököly hívei kezében daczolt még, és az őrség talált módot Thökölyvel és híveivel, valamint a portával is közlekedhetni : de épen e körülmény még dühödtebbé bőszíté a teljhatalmú Caraffa vérszomját, melyet utóbb — mint már említők — 1687. tava­­szán Eperjesen, kegyetlenül éreztetett áldozataival. Es ha az ese­mények ilyetén lánczolatában lehetne a történetírónak, költői szabadsággal élve, csupán következtetésekre építeni : itt nyílnék alkalmas tér azon föltevésre, hogy a két férfiú, Bezzegh György és Sréter János között, — kiket annyi szellemi és érzelmi köte­lék fűzött egymáshoz, — az általok közösen szolgált közügy ér­dekében és előmozdítására titkos utakon valóban folyt a bizalmas — az ellenfél által azonban pártütéssel vádolt —■ leve­lezés ; a minthogy az eperjesi vérbírák ezzel Bezzeghet vádolák is. De ő, a halálra ítélt — ezt tagadá. És a valószínűségnél bár mennyire bizonyosabbnak tűnnék is föl az ellenkező állítás : én a megholtnak tagadását hiteles adatok hiányában megmásítani nem merem. Sréter János állandóan Zrínyi Ilona mellett maradt Mun­kács várában, annak feladásáig, mely 1688. január 18-án tör­tént. Erről maga Sréter János egy, 22 évvel később Rákóczi­hoz intézett levelében ezt írja, hogy midőn hosszas ostrom és némi árulás folytán feladatot a vár: »capitulatiókor is nem akar­tam császár devotiójára állanom ; hanem inkább vagy mlgos fe­jedelem után, vagy penig idegen országban kimenni resolváltam volt magamat,« — és tovább így folytatja : »de még a várnak feladásárúi (ha szintén in desperatis terminis voltunk is propter annonae et munitionis defectum) consentiálni sem akartam, va­lameddig mlgos boldogemlékezetű fejedelem Thököly Imre uram ő nagysága ab obligatione et homagio praestito minket nem absolvait, és a várnak feladására nem annuált.«16) A feladás után két nappal, januar 20-án, Sréter Caraffától 15) Az eredeti fogalmazatból.

Next

/
Oldalképek
Tartalom