Századok – 1873

Botka Tivadar: Adalékok a visegrádi merénylet történetéhez 453

BOT KA TIVADARTÓL. 457 jainak pontos olvasása szerint a kérdéses nemzetség neve k betűvel végződik, mi a felhozott számos példákkal együtt a »Zács* kiejtést elítéli.1 ) El volt terjedve még a Zaach-nemzetség Somogyban is. Ezen ág az, mely a Zaach-nem kiirtását czélzó 1330-diki rém­itéletet a híres Nagy-Martoni Pál országbíró denunciatiója da­czára is szerencsésen túlélte, sőt — mint további közleményemben hiteles próbákkal be fogom bizonyítani —az anarchia közepette kifejlődött vármegyei oltalom szárnya alatt azt meg is hiúsította.2 ) Habár a nógrádi és dunántúli ágak közt a nemzetségi név közösségén kivűl más összeköttetést nem észlelünk : tekin­tettel azonban a nemzetségi régi jogok- és szokásokra, föl kell tennünk, hogy ezen ágak egy közös vérsógben összefolytak. így vélekedett az imént nevezett országbíró is. Visszamenve már a visegrádi merény elkövetőjére : tár­gyalás alá kell vennem annak bebizonyítását, hogy ő csakugyan a Zaach-nemzetségnek, különösen a terjedelmes nógrádi ágnak ivadéka volt, és soha más nevet ez egyen kivűl nem használt, következőleg sem »Sagh« vagy »Sagliy« nevet nem viselt, sem ily nevű családhoz nem tartozott. Kezdem hátúiról, Mocsáry állítása megczáfolásával. Már jeles tudós tagtársunk Nagy Iván erős criticával írt családtani nagy munkájában félrevetette Mo­csárynak Nógrád vármegye leírásában felállított amaz alaptalan véleményét : hogy a szerencsétlen Felicián S á g h vagy S á g h y­nak hivatott és Íratott, mire Mocsáryt az vezette, mert szerinte a szerencsétlennek Karancs-Ság volt birtoka.3) Ebből azonban csak annyi igaz, hogy Karancs-Ság a Zaach-nemzetség elkobzott jószágai közt találtatik, de hogy a nagyszámú nemzetségi tagok közül épen Felicián különösen bírta volna Karancs-Ságot ? az bizonytalan. Egyébiránt maga Mocsáry is kételkedett a Sághy név helyességéről, mert munkája IV. kötete 25. és 92. lapján ismét a Zaacli névhez tartja magát. ') Zichy-codex I. k. 114. ') Fejér Cod. Dipl. VIII. T. 4. vol. 490. 3) Mocsáry Antal : Nemes Nógrád Vármegyének stb. Esmertetése. Pesten. 1826. I. k. 242., 253. — Nagy Iván Magyarország Családű. XII. k. 287.

Next

/
Oldalképek
Tartalom