Századok – 1873
Deák Farkas: Barcsay Ákos levelezése idősb gr. Csáky Istvánnal 1659-1660 407
410 BARC8AY LEVELEZÉSE CSÁKYVAL. lecsendesíteni, és az onnét következhető akadályokat megelőzni,, de ő Nga adni semmiképen nem akart, és így semmi nem lévén kezünkben, valamit az puszta írással, törekedéssel cselekedhettünk, megpróbáltuk, de adom nélkül minden munkánk haszontalan volt. Lengyelországból való megtérés után nemcsak mi, hanem az egész ország találta meg az méltóságos fejedelmet ő Ngát, nyitná meg tárházát, értékének kiadásával és könyörgéssel mentől hamarább igyekezne az haza romlását megelőzni, de ő Nga hittel állatván : harmincz vagy negyvenezer talléránál több nincsen, azt is nem cselekedé; ítélje Isten mi vétkünk nekünk benne, ha ő Nga megmaradásának eszközeit elmûlatta. Azután mind az tatár hámnak és több sok vele való hadaknak Erdélybe jöveteléig mik következtenek ? írni arról nem látjuk szükségesnek, úgy hivén, kegyelmednél nyilván vagyon. Ha valaki vádolni akar azzal bennünket : nem kellett volna bemennünk az török nemzet közé, és az mi bemenetelünk okozta volna Jenőnek, Karán-Sebesnek, Lúgosnak elveszését, — nem méltán cselekeszi; tudja maga az méltóságos fejdelem ő Nga, midőn immár az tatár hám ő Felsége Erdélynek Barcza nevü részébe beérkezett volna, az temesvári pasától jővén csausz hozzánk Tartarianevű udvarházunkhoz, jelenté szóval az fejedelem őNga ellen való nagy nehézséget és ha bemennénk, úgy hiszi, fejedelemmé tennének. Ezt értvén, az méltóságos fejedelemnek ő Ngának megírtuk s ilyen szándékot értvén magunk felül, nem megyünk be az' vezérhez, és ez feltett czéllal mentünk alá Dévára, az holott voltunk, mellettünk lévén az országnak vallásunkon lévő püspöke és az országnak székely és szász natióbúl választott követei. ') Midőn azért az országnak rettenetes romlása naponként öregbednék, az sok faluknak lángoló tüzét magunk ablakáról néznők, látván, fegyverrel sem oltalmaztatik senkitől, egyéb útakon is az hatalmas nemzeteknek rettenetes haragját engesztelni senki nem igyekezik: meggyőzettettünk lelkünk ismeretitől, Szilágyi : Erd. Tört. II. k. 275. lap. megjegyzi, hogy : »jelentéktelen emberek voltak körülte.«