Századok – 1872

Ipolyi Arnold: Magyar ősvallási és nyelvemlék - 1

fi MAGYAR ÖS VALLÁSI KS NYELVEMLÉK. stb., kik itt kalandra menve, a mint lovuk megsántult: csak Wodan, a főisten egyedül képes azt meggyógyítani. Ugyanezen ó-német igézés szövege azonban a norvégoknál máig hasonlón előjön, de már Wodan pogányistenség neve helyett Jézus nevével : „Jesus reed sig til hede Da reed ban Sönder sit foleben," stb. Számos ily' hasonlat volna még idézhető; azonban rövidség miatt csak legrégibb egy ily római latin gyógyító igézést hozok föl még magyarázatul, melyet már Catonál (De re rust. 160.) találunk, és melyet hasonlóan már így, a kificzamodás gyógyítására ajánl: „luxum si quod est, bac cant ioné sanum íict. Harundinem prende tibi viridem etc. incipe cantare : Motos, Vaeta, Daries, Dardarics, Astataries, Dissunapiter ! usque dum eoeant." Nyilván ezen ismeretlen szavakban is régi, mint vélik, latiumi vagy sabini istenségek feledett nevei lappanganak, mint az utolsó „Dissunapiter" még elárulja ; s ezen értelmetlen nevek és szavak is még azután kuruzslásúl szolgálnak, mint azt már Plinius (Lib. 17.) nem értve, ilyennek veszi. De eredetileg azok bizonyára semmi egyéb nem voltak, mint az istenségnek segítségül hivása. Vájjon azonban így voltak-e eredetileg nálunk is régi magyar e nemií igézési formuláinkban eredeti pogány hitfogalmaink, istenségi neveink vagy félisteneink nevei beszőve ? Ezek helyébe léptek-e, minta németben láttuk, a keresztyén nevek és fogalmak? Vagy hogy ezen anyag is amúgy egyszerű átvételkép fordításként jött hozzánk át?... Ki tudná mindezt most már bizonyosan megmondani ! — Igaz, hogy az utóbbi: a kölcsönzés ebben is, majdnem valószínűbbnek látszik most. De nem voltak-e ebben épen legdúsabbak népcsaládunk más népségei, mint például a föntebb idézett finn emlékek mutatják?! Mindezen kutatásaim azonban, melyeket több mint húsz év előtt bátran, mások mondják : merészen, megkezdettem Magyar Mythologiámmal, azóta majdnem teljesen panganak. Pedig az anyag, mint íme látjuk, lassan csak gyűl. De a részletes földolgozást másfelé elfoglalt kezeim nem bírván, nincs — úgy látszik — a ki folytassa. Iskolát nálunk ritkán sikerül a legszerencsésebb