Századok – 1872

Thaly Kálmán: Adalék a debreczeni könyvtár és nyomda s a nagyenyedi főtanoda történetéhez 121

122 TÁRCZA. Dobozy István debreczeni főbíró írja 1705. november 16-kán Debreezenből, az épen az angol és holland közbenjárók részvé­tele mellett a császári békebiztosokkal Nagy-Szombatban alkudozó gróf Bercsényi Miklósnak: „Nagyságod Nagy-Szombatbúi 10-dik datált méltóságos levelét alázatossan ez órában vettem. Bizony, minden kárunkat jó szivvel elszen­vedjük, noha képtelen s elfelejthetetlen, — csak az Isten boldogítsa szegény nemzetünket. Okolicsányi Pál *) uramnak irtam volt, megmond­hatja az református mediatoroknak : micsoda persecutiót csinált a német nállunk, az midőn bibliothccánkat, typograpli iáink at evertálta; gondoltam, leszen azoknál pro motiva, minthogy minden könyveket az mieink az ö országokrúl hordanak nagy költséggel, — annectáltam volt is Nagyságod leveléhez, bizván megküldését Nagysá­god bölcs és jó tetszésére." A levél többi része Herbeville hadseregének erdélyi mozgalmaira vonatkozó tudósításokat tartalmaz, — de utóiratban megint emlékezteti Bercsényit a föntebbi tárgyra : „P. S. Azért, hajónak tetszik Nagyságodnak, Okolicsáni uram­nak szólló levelemet méltóztassék megküldettetni ; a közjóra c.zéloztam egyedül benne." Eredeti levél, Bercsényi levéltárának romjai közt, a budai kir. kamarai archívumban. Mivel tanodákról van szó : még egy kis új adatot csatolunk ide, nem ugyan a debreczeni, de az ennél nem kevésbbé nevezetes Bethlen­féle, gyula-fehérvá r-n agy-enyedi főiskola történetét érdcklő­leg. P. Szathmáry Károly e tanoda inonographiájában előszám­lálván (161. s köv. 11.) annak XVIII-ik századi vagyoni viszonyait, nem említi, — tehát valószínűleg ismeretlen volt előtte, hogy az enyedi főta­nodát, bizonyos fiscalis jószág oda-adományozásával, mint erdélyi feje­delem, II. Rákóczi Perencz is segélyezte, s az adományozott Javak kezelését egy buzgó református főúrra: gróf Teleki Mihály (II.) erdélyj tanácsúrra bízá. Az Erdélyi Consilium ugyanis Maros-Vásár­helytt 1705. február 27-kéről kelt föliratában egyebek közt említi: „ ... Az mi illeti Nagyságodnak (Rákóczi) az enyedi col­legium iránt lett kegyelmes collatióját: azt gróff *) Egyik császári békebiztos, különben buzgó lutheránus. T. K.

Next

/
Oldalképek
Tartalom