Századok – 1871

Nagy Imre: A Lajta mint határfolyam - 369

NAGY IMRÉTŐL. 387 hatósága alá visszakerültek. — Mint már föntebb is jeleztem, eb­ben tagadhatatlanúl legfőbb érdemük volt azon magyar főuraink nak, kik a nevezett várak birtoklását magoknak már előbb meg­szerezték. A sárfenéki vár és urodalom azonban, ugy egyéb kisebb részek a Lajtán innét, Winpassing és Neufeld körül, valamint a német-újhelyi püspökség által birt Zilingdorf falu, még 1649-ben is visszakapesolatlanul megmaradtak a németek kezén. Ez an­nak is tulajdonítható, hogy Sárfenék várának az időben nem volt magyar birtokosa, és a többi kisebb birtokrészek is német ké­zen voltak ; közvetlenül tehát nem állott senkinek sem érdeké­ben, hogy 1649-ben, midőn Kis-Marton satöbbi várak visszakap esoltattak, egyúttal a sárfenéki urodalom, Zilingdorf helység s a többi kisebb birtokrész iránt is végleges intézkedést és határo­zatot kívánjon. Ezzel tehát eljutottunk értekezésem tulajdonké­peni tárgyához ; most már annak részletesebb elösorolása követ­kezik, hogy országgyűléseink és a kiküldött bizottságok által ezen visszatartott birtokoknak is hazánkhoz való kapcsoltatása iránt micő lépések és intézkedések tétettek. NAGY IMRE. ötii/iu • JÓ^LO'T JÍVIOM • Mid aá jiűt . ,0 g ; jfóvasuu 28*

Next

/
Oldalképek
Tartalom