Századok – 1869

Thaly Kálmán: Régi magyar községi pecsétek - 571

.583 gyon kis pontnak tartjuk pedig magunkat a világon), „oktalan szenvedélyesség"-iinkről, „magunknál nagyobb mérgünkéről, „ügyetlenség"ünkről, „illetlen-és neveletlenség "-ünkről stb., stb. drága Salamon úr mind e válogatott finom kifejezésekkel magas lóhátról mélztatik beszélni: mindarra, nincsen válaszunk. Nem volna pedig nehéz Salamonnak hasonlókat mondani vissza. De semmi szükség reá ; a t. olvasók jól tudják, hogy irodalmunkban clique-k szerint dicsérik vagy gyalázzák az embert. A ki valamely clique-nck nem tagja, azt marják. S mi, bár S. F. történetírói érdemeit ó'szintén elismerjük is, személyének uszályhordozói közé sohsem tartozánk. Mi jobb szeretjük hivatalos elfoglaltságunktól megmaradó néhány óránkat naponként régi okmányok csendes társaságában, kedves kuruezaink közt tölteni, mint a „Próféta" sörös kancsói közt, — bármily szellemdúsak legyenek is o 11 némely nagy-mam muthnak s hódoló clubbjának hallározásai. Még egyet! Mi a „Századok" júliusi füzetében (5101.) a „Győrvári harcz" czímíí értekezésünknek datumokkal kimutatott megjelenési idejét illetőleg, Salamon úr „igazságérzetére s méltányosságára" hivatkozánk. Sajnáljuk; ebben is csalódtunk; apajtáskodás oly nagy ő benne, hogy ama két érzetet, úgy látszik, már teljesen elnyomta. Szilágyi Sándor úr is nyilatkozik — s minő olympusi gőggel ! — a „B. P. Közlöny"-ben (sept. 25. sz.) s protestál, hogy ő nekünk nem ellenségünk. Ha az is, ha nem is, mi ugyan nem bánjuk ; noha, hogy az, oly sokszor megmutatta. Indokúl affélét említ, hogy mi „szomorú" alak vagyunk, (no, hiszen ő eléggé nevetséges!) s hogy nagyon kicsiny vagyunk ö óriásságának — ellenségül. Akkor hát, „édes Szilágyi úr", bizonyára még kisebbek, méltatlanabbak vagyunk ön gígászsága tagtárs á-nak lenni ; elvárjuk azért, hogy az Akadémia legközelebbi ülésében Sz. S. úr a tagságról leköszön, nehogy ily törpe tagtárs collegaságától tovább is meg legyen homályosíttatva — a minő én vagyok ! Es ezzel vége. Mi befejeztük mindkettejökkel a polémiát. T. K. — Horvátit JállOS, Ung vármegye levéltárnoka, f. é. d e c e mber 1-jéig hosszabbítá meg vármegyéje monographiájának előfizetési határidejét, s buzgóbb pártolásért esedezik. Ugyan az idő tájban fog megjelenni müvének első füzete. — „Felelet a nemzetiségek izgatói kihívására." E czím alatt jelent meg közelebbről Budán egy egészen történelmi téren moz-