Századok – 1869
Horváth Mihály: Elnöki megnyitó beszéd az ipoly-sági gyűlésen 513
51 l J tisztelhetni szerencsések vagyunk. És, amit először kellett volna említenem, e czél birta reá nemes Hont vármegye érdemteljcs t'szti karát s képviselőit, hogy bennünket e megyei székhelyre barátságosan meghívjanak és szíves magyar vendégszeretettel fogadjanak. E szíves meghívásnak mi annál örömestebb engedtünk, minthogy tudomásunkra van, miképen nemes Hontmegye és vidéke több oly magán levéltárat foglal keblében, melyek jobbára még kiaknázatlanok, kutatásaink- s búvárlatainknak bő eredményt ígérnek ; és számosan e történelmi kincsek tisztelt birtokosai közül, felfogva s teljesen méltányolva a hazai történettudomány fontosságát, eleve is méltán magasztalandó liberalitással önmagok ajánlák levéltáraik megnyitását, teendő búvárlatainkra. Ugy hiszem, tisztelt Társaság, mindnyájunk közös érzelmét fejezem ki, midőn mind ezen emelkedett gondolkodású levéltárbirtokosoknak, mind a nemes vármegye tisztelt közönségének, méltóságos főispánjának és tck. tiszti karának a társaság részéről eleve is legmelegebb köszönetünket fejezem ki. Hátra van még néhány szót szólanom magáról a társaság e vidéki gyűléséről, mely második e nemtt gyűlése a Történelmi Társulatnak. Az első, melyet tavaly Kolosvártt tartottunk, bőséges eredménynyel jutalmazta fáradozásunkat. Hasonlót remélünk c másodikról is. De bogy e remény ténynyé is váljék: nemcsak a búvárlataink alá bocsátott tárak tartalomgazdagságától, hanem nagy részben azon módozattól is fog függeni, melyet munkálkodásunk folyamában követni fogunk. Ez iránt tehát, mielőtt a munkát megkezdjük, behatóbb tanácskozásra vagyok bátor felhívni a tisztelt tagtársakat. A haza é-s történetének őszinte szeretete adjon kitartást az egy heti munkában, buzgalmat annak lehető leggyümölcsözőbb végrehajtására !