Századok – 1868

Pauler Gyula: Benkő József élete és munkái. Írta gr. Mikó Imre 44

Könyvismertetések, bírálatok. I. Benkö József élete és munkái, irta gr. Mikó Iliire. Benkö József arczképével. Pest, Ráth Mórnál, 1868. ?. r. 345 1. Midőn a XVIII. század utolsó negyedében a nemzeti szel­lem ébredezett : a hazai történet iránt is mindinkább nagyobb ér­dekeltség kezde mutatkozni. Munkás kezek szorgosan gyüjték a múltnak emlékeit. A kor, mely a történetírásra még meg nem ért, kitűnő volta nyomozásban. Erdélyben ez irányban az úttörő, a legelső, a fáradhatlan Benkö József, református pap volt, Há­romszéknek egy kisded falujában, ki még egy lépést előbbre is tett, és már az anyag feldolgozásához is fogott. Neki, „az er­d é 1 y i történetnyomozás megalapítójának" emel egyikeinél tó utódja a tudomány mezején, jelen miiben, emlőket, mely szintoly hangosan hirdeti Benkőnek érdemeit, mint szerző­jének mély tudományát és elfogulatlan nemes lelkületét. Nem kezdhetjük jobban ez évben a jelen rovatot, mintha a fennemlített müvet az olvasó közönségnek bemutatjuk. Benkőnek előttünk fekvő élete nem erős subjectiv színe­zetű rajz, melyben az író, egyéniségéhez idomítva az adatok nyelvét, beszéli el az eseményeket. Szerző főképen teljességre s pártatlanságra törekedvén, lehetőleg tárgyilagos maradt. Elősza­vában határozottan kijelenti álláspontját. „Akarom, úgymond, hogy tények, okiratok, és az ő (Benkő) meggyőződést keltő egyenes szavai beszéljenek. Az én részem legyen az anyag egy­behordása,rendezése,s egy igazságos Ítélet hozathatásához a szük­séges feltételek megalapítása." És csakugyan, szerző összegyűj­tött mindent, mi Benkö életére nézve magán és közgyűjtemények-

Next

/
Oldalképek
Tartalom