Századok – 1868

Révész Imre: Sinay Miklós magy. történetbúvár emlékezete - 296

307 nak oly viharos estvéje után, 1808. június hó végén, életének hetvennyolezadik esztendejében, a halál álmában csendesen elaluvék. ') Én is egy vagyok azok közül, kik a hierarchiát és episco­palismust sem a lelki szabadság, sem az evangyéliom és a pro­testantismus szempontjából és érdekében igazolhatóknak és öhajtandóknak nem tartják. De e mellett figyelembe veendőnek vélem azt is , hogy azon elvek , a melyek melletti küzdelemnek Sinay áldozatjává lett, kétségtelen alapokkal bírnak a keresz­tyénség s épen a magyar reformált egyház történeti fejlődésé­ben is, s mai napig vallja és követi azokat a föld kerekségének körülbelől legtekintélyesebb reformált egyháza, t. i. az angol reformált püspöki egyház. 2) De lett volna Sinay bármily eret­nek vagy országháborító is, a református igazhitüség vagy sza­badelvüség szempontjából sohasem lett volna szabad ő benne, egyházjogi tévedései miatt, a tudomány emberét és különösen a történetbúvárt is végképen eltapodni akarni. Tagadhatatlan pedig, hogy Sinay hatalmas és dühös ellen­ségei nem akartak kevesebbet, mint azt, hogy az ő neve és mű­ködésének nyomai végképen kiirtassanak az emberek emlékeze­téből. Neto. meglepő, nem csudálatos-e az, hogy a mint elhalt Sinay, ki 30 évnél tovább volt a debreczeni főiskolában profes­') A halottak anyakönyve csak júnins 30-dikát nevezi meg , a mely kétségen kívül temetési napja. Kazinczy világosan mondja, hogy június 27-dikén halt meg. — Sírját siker nélkül kerestem a minap, a péterfia-utczai temetőben, a hol eltemettetett. ') Érdekes , hogy a hires magyar történetíró Fessier, ki, a mint tudjuk, végre protestáns superintendens vala , épen Bocskay dolgairól szól­ván, kellő megrovással említi, hogy azon magyar követek , kik a portánál a szerencsi gyűlés végzeményeinek megerősítéseért esedeztek , a drága ajándé­kok között vittek a törököknek bársony ruhába és pompás püspöki sü­vegbe öltöztetett müveit német gyermekeket is. „Illotlen gúny ez — mond Fessier — a melyre a szentségtelen felekezeti pártszellem magát a legkomo­lyabb népet is lesüllyedni engedé. Ha a reformátorok a püspöki méltó­s á g о t és hatóságot legalább mint társadalmi tekintélyt fentartották volna : nem tévedt volna egyházuk a rationalismus száraz ós hideg sivatagjaira, s nem változott volna közönséges morál-iskolává, vagy legfeljebb tűrhető rendőr­intézetté." — Die Geschichte der Ungern. Leipzig. 1849. VII. 566. 1. — Ezt csak mint érdekes eszmét jegyeztem ide, a melyet egyébiránt igen erősen meg lehetne támadni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom