Századok – 1868
Garády: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái III. kötet - 195
198 a nagy vám miatt, külföldre ; hasonló sorsa volt dohányunknak. Nevezetesebb czikkei a kivitelnek valának még : a bőr, fadgyú) kender, gubacs, méz, hamúzsir ; legalább említésre méltók pedig a gyümölcs, vaj, ágytoll, timsó, olaj. A beviteli kereskedés a mult korszakhoz képest, s egészben véve, kevesett változott. Mindezt szerző szám-adatokkal támogatja. Az ötödik s utolsó szakasz néhány pillantást vet iparunk s kereskedésünk jelen sjövö viszonyaira, és ecseteli a nemzet fölébredte, 1825 óta az e téren, kivált Széchenyi István álomból felrázó lángszavai és tetteiben mutatkozott működése folytán megindult mozgalmakat. Itt már magára e szakaszra utasítom az olvasót, annálinkább, mivel 1840, e munka első megjelente óta, úgy iparunk, mint kereskedésünk tekintetében roppant változás következett be, és ne vegye szerénytelen tolakodásnak a tisztelt szerző azon óhajomat : vajha venné napjaink ipara s kereskedése történetét is nemzetül oly szivesen fogadott tolla alá ! A kötet harmadik czikkc „Töredékek a bányák történetéből" (367—378 11.) megjelent volta történelmi zsebkönyvben. Tudva van, királyaink ha jdan a bányajövedelme ket kötötték le hitbérül nejeiknek. Szerző hiteles eredeti okmány alapján felmutatja Beatrix királynénak, Mátyás nejének, 1486-ki aug. 1-től 1491-diki deczember utolsó napjáig lefolyt időben bevételeit és kiadásait. Mátyás király, fiának, Jánosnak is adományozott némi bányákat s más majorsági javakat, melyeket a hg később Thúrzó János krakai polgármesternek s fiának, Györgynek, örök áron adott el, s e birtok lön a Tlmrzó-nemzetség későbbi gazdágsága- s hatalmának alapja. Csak jelezem a negyedik czikket, mely „Gondol at о к a t ö r t é n e t i r á s theo r iájából." (379— -385. 11.) czímet visel, s Wacbsmuth után volt adva az 1839-ki „Athenaeum"ban. Csak jelezem, hogy már is hosszúra nyúlt ismertetésemet rövidebbre vonva, áttérjek az ötö d i к czikkre, mely „Vázolatok a magyar népiség történetéből" (387—432 11.) czím alatt ugyancsak az „Athenaeum" 1839. és 1840-ki folyamaiban volt közölve. Szerző fölvett tárgyát előbb a m ohácsiütközettőlBu da vissz a vételéig nyomozza, s úgy találja, hogy e külöu néptörzseket egészben tekintve : az