Századok – 1867

Horváth Mihály: Szent-István első összeköttetései az egyetemes keresztyén egyházzal 18

33 feláldozni nem akarta: e házassági szerződés alkalmával minden bizonynyal az iránt történt valamely megállapodás, hogy a kereszténység oly módon alapíttassék meg Magyarországban, nehogy az e miatt bármi csorbulást is szenvedjen a maga függetlenségében. Ama fentebb említett elve szerint a szász fejedelmi háznak, mely a keresztény világon két főhatalmat vallott : a császárét és a pápáét, a megállapodás Géjza és Henrik közt nem történhetett más-módon, mint ha István is királyi czlmet veszen fel, s azt és a koronát, mint királyi rangja s hatalma jelképét, a pápától s nem a császártól eszközli ki. Tétetett-e lépés eziránt Rómában,mindgyárt István és Gizela házasságkötése idején, bizonytalan; az emlékekben semmi nyoma. De ha tétetett volna is, annak sikerére akkor, midőn a német eredetű, a császári házzal rokon V. G-ergely volt a pápa, s kit maga Hl. Ottó ültetett be székébe, semmi kilátás sem létezhetett. És alig tévedünk, állítván, mikép e körülményben rejlik fő oka annak, hogy István, bár uralkodása kezdetétől fogva buzgón terjeszté országában a kereszténységet, s bár e czélra kétségkivül felette hasznos leend vala, hogy a Koppány legyőzése után gyors terjedésnek indult új vallás szilárdabb megalapítása s rendezése végett mindgyárt kezdetben legyen az országnak néhány püspöke : mégis csak uralkodásának harmadik é vében küldött e végett Kómába ünnepélyes követséget. E tekintetben mind sógora, az ifjabb Henrik herczeg, mind a térítési ügy élén álló Asztrik apát, ki Sz. Adalberttel számos évet töltött vala Rómában, s az ottani viszonyokat s irányokat bizonyosan jól ismerte, hasznos tanácsot adhatott Istvánnak. Úgy látszik tehát, hogy István sem házasságkötésekor, sem trónralépte idején csakugyan nem küldött követséget Rómába, melytől úgy sem lehetett sikert várnia királyi czlmére nézve. Mindaddig várnia határozta el tehát magát, mlg a viszonyok Rómában oly fordulatot nyernek, hogy a pápában mind a magyar egyház függetlenségére, mind a maga királyi czlmére s a koronára nézve támaszt találjon. A pápa, V. Gergely, míg ugyan fiatal volt, s közel halálára nem lehetett számítani : de annál több reményt kelthettek benne a római bonyodalmak. Crescentius ur ott ismét hatalomra jutott, V. Gergelyt Páviába űzte, s Jánost, a görög eredetű piacenzai érseket emelte fel ellenpápává. De e remény is csak-Századok. 3