Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hites Sándor: Az adományozó Széchenyi és a nemzeti ajándékökonómiák - Hazafias adomány, hazafias befektetés
AZ ADOMÁNYOZÓ SZÉCHENYI ÉS A NEMZETI AJÁNDÉKÖKONÓMIÁK 115 Hazafias ajándékozás és befektetés nem csak retorikailag fonódott össze. Azt, hogy egy-egy adomány milyen konkrét pénzügyi formában valósulhatott meg, a korszak hitel- vagy pénzgazdaságának az eszköztára szabta meg. A nemzeti célú ajándékozás gazdasági struktúrája ennélfogva valójában eleve sem lehetett tisztán ajándék jellegű. Az olyan nagy értékű felajánlások esetében, mint amit Széchenyi tett az akadémia javára, az adományozó nem fizette le egyszerre a teljes összeget, hanem arra vállalt kötelezettséget, hogy a felajánlott összeg mint alapítványi tőke után éves kamatot fizet.61 Így viszont olyan sajátos viszony jött létre, amelyben az adományozó, miközben begyűjtötte az adományozás presztízsét, vagyis a közösséget képletesen az adósává tette, maga vált pénzügyi értelemben meghatározatlan időre az adósává az általa alapított vagy dotált intézménynek. Ennek az adósságnak a nem szimbolikus pénzügyi valóságát jelezte, hogy Széchenyi azt be is tábláztatta a birtokaira. Az ajándék egyik lényegi vonása – vagyis a hitelnyújtástól való különbsége – tehát eredendően felszámolódott, hiszen az ajándék pontosan hitel formájában valósult meg, ám e hitelt nem az ajándékozó, hanem megajándékozott nyújtotta az ajándékozónak. Ugyancsak ide tartozik, hogy az adományokból létrejött és fenntartott kulturális intézmények pénzalapjait rögtön kikölcsönzik, törvényes kamatra, magánszemélyeknek.62 Az elvben az ajándékstátusz ban lévő – vagyis a pénzviszonyon kívüli, azzal fogalmilag ellentétes – hozzájárulások tehát átalakulnak pénzvagyonná, és elkezdenek forogni a kor hitelpiacán. Ez a befektetések ajándékosításának a párja: az ajándék befektetéssé alakítása. Szintén a kettő kereszteződése figyelhető meg azokban az esetekben, amikor a befektetések nem a történeti emlékezetben retusálódnak adománnyá, hanem piaci adásvételeket eleve ajándéknak állítanak be. A kor legnagyobb régiség- és könyvgyűjtője, Jankovich Miklós 1832-ben adja el gyűjteményét a Nemzeti Múzeumnak, s a szerződés első pontja szerint az eladó „a haza iránti fiúi kegyeletből önkéntes ajándék címén” harminc százalékot enged az árból.63 A hazafias ajándékozás retorikájának a beillesztése egy lényegét tekintve piaci üzletbe pusztán jogi formalitás, az ár meg-61 Vö. Östör József: Tévedések, ferdítések Széchenyi István gróf körül. Soproni Szemle (1939) 5–6., 274–278.; Fónagy Z.: Teljesítette-e i. m. 62 A Nemzeti Múzeum és Könyvtár esetében erről lásd Berlász J.: Az Országos Széchényi i. m. 88–90. 63 „Kijelenti az eladó, hogy teljes és csorbítatlan régiségi és irodalmi gyűjteményét 150 000 ezüstforintért örök időkre átengedi a Magyar Nemzeti Múzemnak úgy azonban, hogy ebből az összegből a haza iránti fiúi kegyeletből önkéntes ajándék címén 50 000 ezüst-Századok_Széchenyi_Könyv.indb 115Századok_Széchenyi_Könyv.indb 115 2022. 11. 24. 11:24:282022. 11. 24. 11:24:28