Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Csorba László: Széchenyi haláláról – összeesküvés-elméleti megközelítésben - Létezik-e az explanandum?
CSORBA LÁSZLÓ 86 (3) A kapcsolat (1) és (2) között. A magyarázat akkor jó, ha képes megmutatni, hogy az explanans va lóban létezik, és hogy az explanans és az explanandum közötti kapcsolat valóban fennáll. Az explanandum létét általában magától értetődőnek, bi zonyításra nem szorulónak tekintik.”11 Helyezzük el ebben a szerkezetben Széchenyi Istvánnak a döblingi szanatóriumban 1860. április 8-án éjjel bekövetkező halálát, pontosabban annak összeesküvés-elméleti interpretációját! Az explanandum eszerint a gróf vélt megölése, az explanans pedig a császári titkosrendőrség feltétele zett gyilkos akciója – amely a császári bürokrácia hatalmi gépezetének utasításos rendszeréből eredően egy csoport összeesküvésének is tekinthető. Lényeges körülmény, hogy Lakatosnak az a megállapítása, miszerint „az explanandum létét általában magától értetődőnek, bizonyításra nem szorulónak tekintik”, itt nem érvényesül. Az egész vitahelyzet alapvető mozzanata ugyanis, hogy az explanandum közvetlenül semmiképp sem bizonyítható: csupán a másodlagos bizonyítékokból lehet következtetni arra, hogy gyilkosság vagy öngyilkosság okozta-e a gróf halálát. A konteó nehézsége tehát az, hogy nemcsak az explanans , hanem az explanandum létét is bizonyítania kell, míg könnyebbsége, hogy ha ez netán sikerülne, akkor ezekből a kettő közti kapcsolat már magától értetődően következne. Mivel közvetlen bizonyíték nincsen, csupán következtetések, így a konteó több szinten használ közvetett érveket, kritikai szempontokat és valószínűsítő motívumokat az úgynevezett „hivatalos” álláspont cáfolatára. 1) Az első, mondhatni pozitív érvcsoport a) részletesen vizsgálja a cui bono/cui prodest? (kinek jó? kinek használ?) szempontját, továbbá b) az egykori helyszínelési jelentés megállapításait másodlagos elemzésnek veti alá, és úgy véli, ki tudja mutatni ellentmondásait, amelyből azután – szerinte – kizárólagos érvénnyel következik a gyilkosságra vonatkozó megállapítás. 2) A második, mondhatni negatív érvcsoport pedig az ellentétes koncepció (az öngyilkosság) cáfolatára törekszik: a) a gróf temetésének érvényes katolikus külsőségeiből következtet arra, hogy nem történhetett öngyilkosság; b) Széchenyi betegségének tényét cáfolja, vagy legalábbis súlyosságát vitatja annak érdekében, hogy ne lehessen az öngyilkossághoz kötni – és így indirekt módon igyekszik gyengíteni ez utóbbi valószínűségét. 11 Lakatos L.: Munkahipotézisek i. m. 214.
